Nem fog spórolni a kormánytagok bérén az Orbán-kormány

2010.06.08. 10:43

A helyettes államtitkárok hétfői kinevezésével véglegessé vált az Orbán-kormány tagjainak létszáma, és így az is, mennyibe fog kerülni a fizetésük az államnak. Ha az Orbán-kormány kihasználja a törvény biztosította spórolási lehetőségeket, és csökkenti a miniszterek fizetését, az államtitkárokét pedig nem emeli, akkor is többet kell majd költenie a bérükre, mint amennyit a Bajnai-kormány költött ugyanerre.

Ötvennégy helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök június 7-i hatállyal. Ezzel véglegessé vált az Orbán-kormány tagjainak létszáma. A bizalom visszaszerzése felé vezető út első lépésének nevezte az új, szerinte karcsúbb kormányzati struktúrát április végén Navracsics Tibor azon a sajtótájékoztatón, ahol először hangzottak el hivatalos információk arról, hogyen képzeli el a kormányzati munkát a Fidesz.

A helyettes államtitkárok alapilletménye a jelenleg 38 500 forintos köztisztviselői illetményalap 9-szerese, ehhez hozzájön még az alapilletmény fele illetménykiegészítésként, valamint úgynevezett vezetői illetménypótlék, amely az alapilletmény 65 százaléka. Lehetőség van a törvény alapján arra is, hogy alapilletményüket a miniszter legfeljebb 30 százalékkal megemelje. Ha a miniszterek nem élnek a fizetésemelés lehetőségével, akkor a helyettes államtitkárok fejenként, havonta bruttó 745 ezer forintot fognak keresni. Ez azt jelenti, hogy az 54 ember fizetése összesen, havonta 40 230 000 forintot tesz ki.

Múlt szerdán Sólyom László köztársasági elnök 34 államtitkárt és 8 közigazgatási államtitkárt nevezett ki, az Orbán-kormánynak pedig kilenc minisztere van. Az államtitkárok és a közigazgatási államtitkárok illetménye hasonlóan épül fel, mint a helyettes államtitkároké, csak az ő esetükben nem 9, hanem 12-szeres a szorzó. Ez azt jelenti, hogy - ha ők sem kapnak fizetésemelést -, fejenként 997 200 forintot kapnak havonta, ami a 42 emberre, összesen 41 882 400 forint.

A miniszterek 15,6-szeres szorzó alapján kapják az illetményüket. Az alapilletmény, az illetménypótlék és illetménykiegészítés együtt, havi 1 291 290 forint. Az új parlament által elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök 20 százalékkal csökkense a fizetésüket, tehát elképzelhető, hogy ennél végül kevesebb pénzt fognak kapni az Orbán-kormány miniszterei. Ha Orbán meglépné a 20 százalékos fizetéscsökkentést, akkor a miniszterek fizetése 1 033 032 forint lenne. Ebben az esetben a 9 miniszter, összesen 9 297 288 forintot fog kapni havonta.

Az Orbán-kormány tagjainak fizetése így összesen 91 409 688 forint lesz. A Bajnai-kormányban a miniszterelnök mellett 15 miniszter, 20 államtitkár és 51 szakállamtitkár dolgozott. A Bajnai-kormány tagjainak bérére havi 82 372 500 forintot költött összesen az állam. (Ennek részletes levezetését korábbi cikkünkben, itt találja). Az Orbán-kormány tagjainak bérére 9 037 188 forinttal többet költ az állam, mint az egykori Bajnai-kormány tagjaira.

KAPCSOLÓDÓ CIKK