[origo] itthon
Kevesebb lesz a hivatali sofőr, de az Audikon alig lehet spórolni
[origo]|2010. 06. 11., 10:56|Utolsó módosítás:2010. 06. 11., 11:36|Bár az új kormány tagjait kevesebb sofőr szolgálja ki, mint az előzőt, az állami autók beszerzésén csak a töredékét lehet behozni annak a 120 milliárd forintos spórolásnak, amiről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. A kormányfő nem árult el részleteket, hogy miből jönne össze a megtakarítás, csak olyan dolgokat - telefon, autó és bútor - említett, amelyeken már Gyurcsány Ferenc is takarékoskodni akart. Az akkori kísérletet elszabotálták a minisztériumok.

Egyelőre nem vehetnek újat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Teljes telefon-, gépkocsi- és bútorbeszerzés és csere stop" - ezt a három terméket tartotta fontosnak kiemelni Orbán Viktor miniszterelnök, amikor keddi parlamenti felszólalásában az állami kiadások lefaragásáról beszélt. Egyéb konkrétumokat nem is árult arról, miből jönne össze a kormány által remélt 120 milliárdos megtakarítás, csak azt mondta: költségstopot rendelnek el, illetve felülvizsgálják a tárcák és állami alapok kiadásait és a külső megbízásait.
A telefonok, bútorok és autók beszerzését a Fidesz már ellenzéki pártként is sokszor bírálta. Azt állították, hogy a szocialista kormány fölösleges luxuskiadásokra költ, miközben más területeken megszorításokat vezet be. Varga Mihály jelenlegi miniszterelnökségi államtitkár például tavaly októberben, a költségvetés vitájában amiatt bírálta a kormányt, mert 12 milliárd forintot tervezett be a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) számára. "Ide tartoznak az irodabútor-beszerzések" - mondta Varga, szembeállítva ezt a tételt a gyermekétkeztetés támogatásának csökkentésével.
"A brutális megszorítások idején, a gazdasági válság kellős közepette luxuskiadásokkal foglalkozni, és emellett különböző megszorító intézkedésekről szónokolni, több mint pofátlanság" - mondta tavaly januárban a Pénzügyminisztérium épülete előtt a fideszes Koszorús László képviselő, miután kiderült, hogy Veres János akkori pénzügyminiszternek 14 millió forinttért vettek egy új Audi A6-ost, államtitkára pedig 8 millióért kapott új kocsit.
Mindent egy helyről
A minisztériumok és a hozzájuk kapcsolódó intézmények működéséhez szükséges beszerzéseket az előző és a mostani kormányzati struktúrában is a KSZF bonyolítja le. A változás csupán annyi, hogy a főigazgatóság, a megszűnt Miniszterelnöki Hivatal helyett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) felügyelete alá került. Ez a szervezet biztosítja a központi szerveknek az informatikai és telekommunikációs szolgáltatásokat, üzemelteti a gépjárműveket. Ez lehetőséget ad arra, hogy az állam jelentős kedvezményeket kapjon: az [origo] Autó rovatának munkatársai szerint például a gépkocsik jóval olcsóbbak, mint a szalonokban.
A főigazgatóság általában keretszerződéseket köt különböző termékek beszerzésére. Ezeknek a termékeknek a listáját a KSZF közzéteszi, ha pedig egy kormányzati intézménynek szüksége van valamire, akkor ebből a listából választhatja ki például a telefonkészüléket vagy az előfizetést, de a saját költségvetési keretéből kell kifizetnie. Az tehát, ha a KSZF lebonyolít egy 7 milliárdos, irodabútorra vonatkozó közbeszerzést, nem jelenti automatikusan, hogy ezt az összeget el is költik székekre és asztalokra.
Nem lesz nagy összeg
A KSZF honlapján közzétett adatok szerint a minisztériumok tavaly több mint 400 autót használtak - a pontos szám hónapról hónapra változik -, amelyeknek fenntartási költsége havonta mintegy 65 millió, vagyis évente 780 millió forint. A főigazgatóság által kezelt járművek átlagéletkora több mint hat év, átlagosan 150 ezer kilométert futottak. A kocsiknak csak kis részét használják "jogszabályi felhatalmazás alapján" (ezek az állami vezetők autói), a döntő többsége a napi hivatali munkához kell.
A KSZF-nél a nyilvántartás szerint mintegy 400 kiadott mobiltelefon van, ezeknek költségeiből havonta 800 ezer forintot fizet a főigazgatóság. A megszűnt Miniszterelnöki Hivatalban 320 mobiltelefon volt, ami havonta 1,6 millió forintba került. A KSZF-nek 2008-tól 2012 májusáig érvényes, 6-6 milliárd forintos keretszerződése van mindhárom mobilszolgáltatóval. Ebből eddig a legtöbbet a Pannonnak fizették ki: több mint 747 millió forintot. A T-Mobile-nak 5,2 millió forintot fizettek, a Vodafone keretéből még egyáltalán nem használtak fel.
Kevesebb sofőr
Az Orbán-kormány egy csütörtökön megjelent rendelettel szabályozta az állami vezetőknek járó juttatásokat, így a szolgálati autók és telefonok kiadását is. A rendelet értelmében felső kategóriás autó és sofőr illeti meg a minisztereket, az államtitkárokat, vagyis mintegy 50 embert. Ez kevesebb, mint az előző ciklusban, amikor még a kormánybiztosoknak és a kormányhivatalok helyettes vezetőinek is járt sofőr.
A rendelet szerint állami autót (felső középkategóriásat) lehet adni a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnöknek, a kormánybiztosoknak, a kormányhivatalok vezető-helyetteseinek, a központi hivatalok, a közigazgatási hivatalok és a külképviseletek vezetőinek, de sofőr nekik már nem jár. A mobiltelefonok használatáról minden állami szerv maga készít belső szabályzatot, de az közigazgatási miniszternek is jóvá kell hagynia.
Korábban is spóroltak volna
Nem Orbán Viktor az első kormányfő, aki a minisztériumi autókon és telefonokon akar pénzt megtakarítani. 2008 őszén, a gazdasági válság kirobbanása után Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is elrendelte, hogy le kell állítani a központi igazgatás összes autó-, telefon- és bútorbeszerzését. A Kormányszóvivői Iroda akkor azt közölte, hogy a megtakarítás érdekében a KSZF kizárólag a használhatatlanná vált - ahogy fogalmaztak, "például a totálkárosan sérült" - gépkocsikat pótolhatja (az akkori spórolási szándékokról itt olvashat).
Ezt a rendelkezést azonban nem tartották be, a minisztériumok különböző módszerekkel megkerülték a KSZF-et. Veres Jánosnak például a Pénzügyminisztérium alá tartozó Vám és Pénzügyőrség vette meg az új Audit. Állítólag a régi már nagyon elhasznált volt, a pénzügyőrség pedig egyéb autóbeszerzéseivel együtt jelentős árkedvezményt kapott. Nem sokkal később Molnár Csaba akkori közlekedési miniszter is új autót kapott. Ezt a minisztérium úgy oldotta meg, hogy nem vette meg az Audit, csak bérelte. Miután a hír kiszivárgott, Molnár lemondott a bérelt kocsiról.
[origo] címlapon»
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Sírva búcsúztatták a Malévot
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- Whitney nélkül is elindult a Grammy-buli
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Tizenhárom jégtörő dolgozik a Dunán és a Tiszán
- 18 éves tibeti szerzetesnő gyújtotta fel magát
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- "Így túléljük" - videó a Costa Concordia utolsó órájáról
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.