[origo] itthon
Letiltotta a Biszku család az 1956 utáni megtorlásokról szóló filmet
M. László Ferenc|2010. 06. 10., 15:35|Utolsó módosítás:2010. 06. 11., 15:00|Családja letiltotta az 1956 után belügyminiszterként dolgozó és a forradalom résztvevői elleni megtorlásokban fontos szerepet játszó Biszku Béláról szóló dokumentumfilmet - személyiségi jogaik megsértésére hivatkozva. A film bemutatását tervező mozi a pertől tartva nem mutatja be a filmet, amelyben megszólal az 1989 óta visszavonultan élő Biszku is. A készítők elismerték ugyan, hogy csellel szerezték meg Biszku nyilatkozatát, de azt állítják, az egykori belügyminiszter beleegyezett az interjúba.
A Biszku család kérésére nem mutatja be az Uránia mozi a Biszku Béla 1957 és 1961 közötti tevékenységével foglalkozó, Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmet. Az 1956-os forradalom után belügyminiszterként tevékenykedő Biszku lánya, Biszku Éva Józsa azt mondta a mozi vezetőségének, hogy személyiségi jogok megsértése miatt bepereli őket, ha bemutatják a filmet. Az Uránia nem tűzi műsorra a dokumentumfilmet.
A Biszkuról és az 1956 utáni megtorlásokról szóló, dokumentumfilmet a Mandiner című - korábban a Reakció nevet viselő - blog két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina készítette. Novák az [origo]-nak azt mondta, 2008-ban merült fel bennük, hogy foglalkozni kéne a forradalmat követő retorziókkal, és érdemes lenne interjút készíteni a korszak meghatározó politikusával, a rendszerváltás óta visszavonultan élő, a nyilvánosságtól elzárkózó Biszku Bélával.
Novák azt mondta, számos korabeli dokumentumot, peranyagot, jegyzőkönyvet néztek át a film készítése előtt, több történésszel beszéltek, még egy pszichológus véleményét is kikérték. A feldolgozott dokumentumokat átolvasva arra a következtetésre jutottak, hogy Biszku belügyminiszterként az állampárt központi bizottságának ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak, illetve több esetben fizikai megsemmisítést is követelt. Kíváncsiak voltak Biszku álláspontjára is, ezért megkeresték, és videóinterjút készítettek vele. Az egykori belügyminiszter - aki még mindig ellenforradalomnak tartja 1956-ot - a filmben Novák szerint azt állította, ő nem szólt bele a bíróságok és az ügyészség munkájába, a szigorú ítéletek nem az ő nyomására születtek.
Kézi vezérlés a legkeményebb időszakban
Biszku Béla 1921-ben született a baranyai Márok községben. A szerszámlakatosként dolgozó Biszku 1938-ban csatlakozott az ifjúkommunista mozgalomhoz, majd 1944-ben a kommunista pártba is belépett. 1946-tól a budapesti pártbizottságban dolgozott, 1949-ben egy rövid ideig a párt fővárosi káderosztályát is vezette. 1951-ben leváltották, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a Politikai Főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. A párt 1956-os átszervezése után Kádár bizalmas embere, az MSZMP vezetőségének tagja lett, 1957 májusától 1961 szeptemberéig belügyminiszter volt. 1962-től a Központi Bizottság titkára, de a Kádár és a közte kialakult konfliktusok miatt fokozatosan kiszorult a hatalomból, annak ellenére, hogy Moszkva támogatását élvezte. 1978-ban nyugdíjazták, 1989 óta visszavonultan él.
"Ortodox sztálinista, akiben volt annyi pragmatizmus, hogy a lassan változó rendszerhez igazodni tudjon, és az 1978-as nyugdíjazásáig megőrizhesse pártfunkcióit" - jellemezte Biszkut Rainer M. János történész, az 56-os Intézet igazgatója. Biszku a forradalom idején a proletárkerületként számon tartott Angyalföld párttitkára volt, majd a megtorlás legkeményebb időszakában ő felügyelte az állambiztonsági szerveket és a rendőrséget, amelyet "kézi vezérléssel irányított" - mondta róla Rainer. Belügyminiszterként szinte napi rendszerességgel kapott jelentéseket az ügyek állásáról, így a Nagy Imre-pert is nyomon követte. A hatvanas években elveszítette Kádár János bizalmát, mert balról bírálta a gazdasági reformokat és a nyitás politikáját.
Bakos Edit, az Uránia igazgatója az [origo]-nak azt mondta, épp a film plakátjait helyezték ki, amikor megkereste őket Biszku Éva Józsa, és felszólította őket, hogy ne mutassák be a filmet. Arra hivatkozott, hogy a film alkotói nem tájékoztatták pontosan édesapját, mire fogják felhasználni a felvételeket. Az egykori belügyminiszter lánya Bakosnak azt mondta, ha a család engedélye nélkül mutatja be a filmet az Uránia, személyiségi jogaik megsértése miatt pert indítanak. Az igazgatónő kikérte egy jogász véleményét, aki figyelmezette, ha úgy mutatja be a filmet, hogy egy folyamatban lévő perről tud, akkor jogsértést követ el, ezért a mozi nem tűzi műsorra a Bűn és büntetlenség-et.
Nagy csibészek
Novák elismerte, nem voltak teljesen etikusak a film készítésekor. A két rendező-újságíró egy fiktív ifjúsági szervezet nevében kereste meg az egykori belügyminisztert, és azt mondták neki, hogy egy almanach összeállításán dolgoznak. "Tartottunk attól, nem lesz hajlandó nyilatkozni, ha első perctől elmondjuk neki, hogy újságírók vagyunk" - mondta Novák. Később viszont állítása szerint tájékoztatták Biszkut, hogy mit terveznek, aki "nagy csibészeknek" nevezte őket, de Novák szerint belement az interjúba, a végén még egy könyvét is dedikálta neki. Novák azt mondta, aláírattak egy nyilatkozatot Biszkuval, hogy hozzájárul a felvételek felhasználásához, ezért értetlenül fogadták a család reakcióját.
Az [origo] megkereste Biszku lányát is, de ő nem kívánt az ügyben nyilatkozni. A film készítői a bemutató napjára találkozót hirdettek a letiltott filmben szereplőkkel és a nyilatkozókkal, ahol várhatóan a dokumentumfilmet is levetítik.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- Whitney nélkül is elindult a Grammy-buli
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- Tizenhárom jégtörő dolgozik a Dunán és a Tiszán
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- 18 éves tibeti szerzetesnő gyújtotta fel magát
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
- Nem tetszett Navracsicsnak a kormány több húzása
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.