Halálra vertek egy férfit Nádudvaron

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vett a rendőrség két nádudvari férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Hajdú-Bihar megyei településen halálra vertek egy helyi lakost - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Vezendi Jánosné rendőr őrnagy ismertetése szerint a két - 18 és 33 éves - férfi vasárnap hajnali két óra körül Nádudvaron bántalmazott egy 40 éves helyi férfit, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség adatai szerint a két gyanúsított és a sértett előzőleg már egy szórakozóhelyen is összeverekedett. Az őrizetbe vettek ellen halált okozó testi sértés gyanújával folytatják az eljárást, továbbá a rendőrség indítványozta előzetes letartóztatásukat.