[origo] itthon

100
90

Felvonulást szerveznek a hetero büszkeség mellett

[origo]|2010. 06. 14., 7:08|Utolsó módosítás:2010. 06. 14., 7:09|

Szeptember 4-én hetero büszkeség napi felvonulást tartanának az Andrássy úton - írja a Magyar Nemzet. A rendezvényt már tavaly bejelentette a szervező, de akkor a rendőrség még túl korainak tartotta a bejelentését, idén azonban tudomásul vették az eseményt.

JÁTSSZ ONLINE!

Tavaly szeptemberben jelentette be először a rendőrségen az ötletgazda, Koletár Csaba, hogy hetero büszkeség napi felvonulást szervezne Budapesten. Ezt a rendőrség tavaly arra hivatkozva elutasította, hogy túl távoli az időpont, nem látják előre milyen közlekedési viszonyok lesznek egy év múlva. Azt javasolták, hogy májusban ismét keresse meg a rendőrséget. Koletár május 24-i, újabb beadványát már tudomásul vették.

A szeptember 4-re meghirdetett hetero büszkeség napjának ugyanaz a forgatókönyve, mint a melegparádéknak, és a helyszín is azonos: a Hősök terétől az Andrássy úton vonulnának az Erzsébet térre. Koletár szerint az a cél, hogy megmutassák, nemcsak az azonos neműek, hanem a különböző neműek viszonya is figyelemre méltó, és egyben tiltakoznának az ellen, hogy Magyarországon a homoszexuális eszméket nyíltan gyakorolni és népszerűsíteni lehet.

Gulyás Gergely fideszes képviselő, a parlament emberi jogi bizottságának alelnöke a lap kérdésére azt mondta: a gyülekezési törvény pontosan meghatározza, mikor lehet megtiltatni egy rendezvényt, és ilyen körülmény nem állt fenn. Ezért a fideszes politikus szerint a rendőrség helyes döntést hozott, mikor tudomásul vette a rendezvényt.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »