[origo] itthon
Ózdon nem érzik a Pintér által megígért közbiztonsági fordulatot
[origo]|2010. 06. 14., 12:08|Utolsó módosítás:2010. 07. 02., 12:49|Szombaton lejárt az a kéthetes határidő, amelyet a kormány szabott saját magának a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közbiztonsági helyzet javítására, az [origo] által felkeresett Ózdon azonban a helyiek egyelőre nem éreznek látványos változást. Sokan továbbra is lopásokra panaszkodnak, és azt mondják, alig látnak rendőröket az utcán. A Belügyminisztérium közben hallgat a számokról és a tapasztalatokról.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static2.origos.hu/i/1005/20100527miniszter6.jpg)
Pintér az egyik bizottsági meghallgatáson
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Miután hivatalba léptem és letettem a hivatali esküt, ezt követően két héten belül leülünk beszélgetni, és reményeim szerint ön is el fogja ismerni, hogy két hét alatt változás történt ezeken a területeken" - mondta az [origo]-nak Pintér Sándor belügyminiszter május elején, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta kormánya tagjait.
A Fidesz korábban több alkalommal is arról beszélt, hogy a kormány megalakulása után két héten belül javulni fog a közbiztonság az országban. "Nem nyugszom bele abba, hogy egyesek azt mondják, nem lehet két héten belül érzékelhető változást elérni megfelelő rendőr megfelelő helyzetbe vezénylésével" - fogalmazott Orbán május 11-én a közbiztonságról szóló, ózdi nemzeti konzultáción. Pintér a két héten belüli látható eredményekre nemcsak miniszteri bemutatásán, hanem a bizottsági meghallgatásán is többször ígéretet tett.
Ózdon a helyzet változatlan
A kormány május 29-én tette le a miniszteri esküt, a két hét június 12-én, szombaton járt le, az [origo] munkatársai pedig pénteken jártak Ózdon, amely az új közbiztonsági intézkedések egyik célpontja volt. Ott a megkérdezett helyiek többsége arról számolt be, hogy nem éreznek lényegi változást. Az alábbi videoriport készítése során próbáltuk megszólaltatni a helyi hatóságok képviselőit is, de elzárkóztak a nyilatkozatokról.
Az [origo] csütörtökön megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy a kormány megalakulása előtti, illetve a kormány felállása után két hétben hogy alakultak az országos bűnügyi statisztikák. Az ORFK a Belügyminisztériumhoz (BM) irányított bennünket, arra hivatkozva, hogy a nyomozó hatóságok - rendőrség, ügyészség - összesített adataival a tárca rendelkezik. Hozzátették: a bűnügyi statisztikák kigyűjthetők heti lebontásban.
A BM sajtóosztálya csütörtöki megkeresésünkre azt felelte: a jövő héten válaszolnak a bűnügyi adatokra vonatkozó kérdéseinkre, illetve beszámolnak arról, hogyan tudták teljesíteni az ígéretüket. Hétfőn délelőtt ismét megkerestük őket a statisztikára vonatkozó kérdésekkel, illetve a borsodi közbiztonsági helyzet változatlanságáról szóló állításokkal, de azt közölték, hogy továbbra sem adnak tájékoztatást, annak módjáról és időpontjáról kedden fognak dönteni.
Az árvíz miatt félbeszakadt az akció
A Belügyminisztérium a kormány felállása után indított akcióban mintegy 600 új rendőrt vezényelt Borsodba, az ORFK szerint többségüket a készenléti rendőrség állományából küldték az észak-magyarországi megyébe. A megyei rendőrkapitányságon kérdésünkre azt közölték, hogy a megerősített rendőrség számára az előzetes kockázatelemzés alapján kiemelt területként jelölték meg Ózd és Miskolc térségét.
A kivezényelt rendőrök megkezdték a fokozott ellenőrzést - mondta az [origo]-nak a múlt hét kedden Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője. Mivel ők a szükséges helyismerettel nem rendelkeznek, ezért a helyi rendőrökkel és polgárőrökkel párban dolgoznak - mondta Gaskó, aki szerint az újonnan kivezényelt rendőrök feladata elsősorban a megelőzés.
Egy, az ózdi rendvédelmi szerveknél dolgozó tisztviselő - aki a nyilatkozattételre vonatkozó tilalom miatt csak név nélkül volt hajlandó elmondani a tapasztalatait - azt mondta, hogy érkeztek új rendőrök a városba, így sokszorosa a létszám a korábbinak, az akció azonban szerinte az árvízi védekezés miatt leállt, így újraindítani várhatóan csak ezekben a napokban fogják.
A tisztviselő hozzátette, egy ilyen akciónak akkor van értelme, ha mindenkit kivezényelnek az utcára, és tervszerű akciókat hajtanak végre, nem pedig szúrópróbaszerűen ellenőriznek. Zsigray Árpád, az Ózd vonzáskörzetében lévő Arló független polgármestere is azt mondta az [origo]-nak, hogy most elfogadhatónak tartja a létszámnöveléses megoldást, de szerinte ez hosszú távon kevés lesz.
Felfeszített ajtók, benyomott ablakok
Rónavölgyi Endréné, Szerencs szocialista polgármestere és Aros János, Sárospatak fideszes alpolgármestere azt mondta, az ilyen akciókkal nem, csupán hosszú munkával lehet tartós eredményt elérni. Aros kérdésünkre elmondta, hogy bár eddig is voltak kivezényelt rendőrök Sárospatakon, folyamatosan csökken az állomány létszáma, pedig állandó járőrözésre lenne szükség. Értesülései szerint a település 60 fős rendőrállományához a múlt héten csatlakozott 5-6 rendőr az új akció keretében, ám az árvízi helyzet miatt szinte azonnal fel is kellett függeszteni a munkájukat.
Közben az ózdi Új telepen továbbra is rossz közbiztonsági állapotokra panaszkodnak a lakók. Szinte mindenkinek volt egy története éjszakánként a konyhába bevilágító fényekről, felfeszített ajtókról, és benyomott ablakokról. Egy idősebb helyi férfi azt mondta: ki vannak téve a betörők kénye-kedvének, és bár szokott látni járőröket, mégis rendszeresek a betörések.
Még a viszonylag nyugodtabb környékeken is mindennapos probléma, hogy a gyerekektől idősebb társaik elveszik a mobiltelefonjukat, a közértben pedig egy alkalmazott szerint gyakoriak a lopások. Az [origo] által megkérdezett helyiek szerint nem lettek aktívabbak a rendőrök az új kormány hivatalba lépése óta. Egy korábban a rendőrségnél dolgozó biztonsági őr azt mondta, hogy két hete látta ugyan a készenléti rendőrség embereit a városban, azóta viszont nem.
|
Helyreigazítás Cikkünkben korábban az szerepelt: "Kovács Bettina, a Készenléti Rendőrség szóvivője azt mondta, pénteken - amikor az [origo] stábja Ózdon járt - Miskolcon, Encsen, illetve Edelényen teljesítettek szolgálatot a Borsodba vezényelt rendőrök, Ózdon pedig egy héttel korábban jártak". Az ózdi szolgálatteljesítésre vonatkozó állítás azonban kizárólag az árvízvédelmi feladatok ellátása tekintetében felel meg a valóságnak és kizárólag a közlés pillanatában fennálló állapotot tükrözte. A hibáért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük! |
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?