Idén minden összejött a szúnyoginvázióhoz

Vágólapra másolva!
A csapadékos tavasz, az árvíz és megmaradt belvíz is az oka annak, hogy a szokásosnál több a szúnyog Magyarországon. Az árvizi területeken csak egy-két hét múlva lesz súlyos a helyzet, de már most elkezdték az irtást, Budapesten pedig még a legbelsőbb kerületekben is megjelentek a szúnyogok. A fővárosban június elején kezdődött meg a földi irtás, a Balatonnál pedig rendkívüli irtással igyekeznek megmenteni a szezont.
Vágólapra másolva!

"A XI. kerületben kényszerűségből néptáncos elemekkel vegyítik a futást az egyik egyetemi futópályán. A pálya viszonylag közel fekszik a Dunához, ezért az itt kocogók szinte a szúnyogok elől futnak" - mondta az [origo] egyik munkatársa, aki szombaton és vasárnap este folyamatosan önmagukat csapkodó, köpködő emberekkel találkozott a pályán. Mint mondta, abban a pillanatban, hogy megállt, ellepték a szúnyogok, ráadásul jól megtermett példányokkal is találkozott. Egyszer állt meg cipőfűzőt kötni, ez alatt három szúnyog csípte derékon.

Mások is hasonló tapasztalatokról számoltak be, és az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének munkatársa, Jurkiewicz Péterné, közegészségügyi járványfelügyelő is azt mondta az [origo]-nak, hogy "Budapesten olyan helyeken is megjelennek a szúnyogok, amelyek nem esnek közel a Dunához". A fővárosban június elejétől folyamatosan zajlik a földi szúnyogirtás. Az első ilyen irtást május közepére tervezték, de az esőzések miatt csak június elején lehetett elkezdeni, addigra viszont már sok lárva kikelt.

"Egyfolytában csapkodni kellett"

Az általában szúnyogmentes II. kerületben alig lehet nyitott ablaknál aludni, a belváros közepén élő VII. kerületiek éjszakáit is megkeserítik a szúnyogok az ott lakók szerint. Ahol van egy kis természetes víz, még rosszabb a helyzet: a Feneketlen-tónál kizárt az esti andalgás: "A második esti vb-meccs után leültünk egy padra, ahol fél percet bírtunk, mert egyfolytában csapkodni kellett" - számolt be tapasztalatairól egy focidrukker, aki a szúnyogok elől végül a Széchenyi-hegyre menekült.

Tajti László biológus szerint a Budapestet beborító szúnyog-szőnyegnek az az oka, hogy a mostani volt minden idők második legnagyobb árhulláma a fővárosban, ami nagy belvizes területeket hagyott hátra maga után.

A legnagyobb gondok a III., IV., XXII. kerületben vannak, de mivel az áradások, esőzések és az azt követő meleg nagyon kedvez a szúnyogok szaporodásának, szinte minden kerületben előfordulnak szúnyogok. Ezért az úgynevezett földi szúnyogirtó gépek is igyekeznek minél több kerületet bejárni: hétfőtől szerdáig a problémás helyszíneken, a maradék két esőnapon - ha azok szabadon maradnak - a többi kerületben irtanak. A rendkívüli két nap első célja várhatóan Csepel és Soroksár lesz - mondta Tajti.

Forrás: James Gathany/CDC

A földi irtást légi irtással egészítik ki Budapesten: amennyiben az időjárás engedi, az idei első légi irtás június 21-én lesz a Dunához közel eső kerületek fölött, majd három nappal később követi egy újabb. "Ha kell, lesz harmadik légi irtás is" - mondta az [origo]-nak a biológus. Ugyanakkor szerinte két ellentétes elvnek kell megfelelniük: egyszerre kell óvniuk a környezetet - amelynek nem kedveznek a gyakori irtások - illetve megszabadítani az embereket a szúnyogok által okozott kellemetlenségektől. Az irtószer a városlakókra és a melegvérű állatokra nem, a méhekre azonban veszélyes, ezért a jegyzőkön keresztül időben értesíteniük kell a méhészeket.

Az ÁNTSZ járványfelügyelője elmondta, a légi irtások azért csak most indulnak, mert ki kellett várni a Duna visszahúzódását: "Ekkor kelnek ki a tocsogókból a lárvák az esőzések után, ami most lett aktuális" - magyarázta Jurkiewicz Péterné.

"Nehéz megmondani, mikor jön az enyhülés Budapesten. Ennek a mértéke attól függ, milyen gyorsan száradnak ki a tenyészhelyek. Egyelőre még hatalmas területek vannak víz alatt. A Lupa-szigetnél egy több hektáros tó maradt vissza az áradás után. Amíg ezek nem száradnak ki, innen fújja be a belsőbb kerületekbe a szúnyogokat a szél" - mondta Tajti László biológus.

Az árvizes területeken később támadnak

Az árvíz által borított észak-magyarországi területeken egyelőre lárva állapotban vannak a leendő szúnyogok, a helyzet később fog súlyosbodni, jelentős szúnyoginvázió az ár levonulása után, egy-két hét múlva várható. Az ÁNTSZ által megbízott cégek ennek ellenére június 12-től elkezdték a légi irtást az ár- és belvízzel sújtott településeken és a megáradt folyók mentén. Ez elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, de néhány napja például Pakson is irtottak. Az irtás költségeit az MTI szerint a kormány fedezi.

A turisztikai övezetekben is bőven akad szúnyog: Surányban, a Szentendrei szigeten árnyékos, fenyves részeken 35 fokban is támadnak a szúnyogok. "Védekeztünk ellenük, de így is szétcsíptek minket, a gyerekeim bőrén tenyérnyi dudorok nőttek. A legnagyobb szúnyog, amit láttunk, 5-6 centis lehetett. A védekezés, főleg olyan melegben, amikor már muszáj folyton zuhanyozni, lehetetlennek tűnik" - összegezte tapasztalatait egy surányi háztulajdonos.

A Velencei-tónál nyaralóknak is csak a szúnyogirtó helikopter hozott enyhülést: "Még délben, 35 fokban is támadtak, aztán délután átröppent a helikopter fölöttünk, és megszűnt a probléma, alig láttunk 1-2 nyamvadt dögöt másnap. Szóval, meghökkentően hatékony a módszer".

Rendkívüli irtás a Balatonnál

A Balatonnál az önkormányzatok a szezont féltik. Balázs Árpád, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, Siófok polgármestere, az eddigi 3 légi, úgynevezett kémiai irtás után újabb irtást követel. Több balatoni önkormányzat nem tartja elég hatékonynak az eddigi irtásokat, ezért néhányan a múlt heti beavatkozást nem is akarják kifizetni, helyette újabb irtások elrendelését követelik.

"Ezen a héten szerda-csütörtök-pénteken lesz rendkívüli irtás a Balatonnál. Megértem a polgármesterek panaszait, indokolt az újabb irtás elrendelése" - mondta az [origo]-nak Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője. "A tavaszi két-három biológiai irtás után a nyári szezonban általában kéthetente szokták követni egymást a kémiai irtások, nem jellemző, hogy már a következő héten újra irtsunk" - mondta.

Jelenleg a csípésszám aránya sok helyen meghaladja a 100 csípés/óra/főt: "Volt, ahol 210-et mértem, de olyan is volt, ahol 68-at. Ilyen magas arány nagyon ritkán fordul elő a Balatonnál, 50 fölött már irtani szoktunk" - mondta, hozzátéve, hogy a szúnyogirtást szigorú jogszabályok határozzák meg. Tilos például az irtás a természetvédelmi területeken, amihez Tihany is tartozik. A balatoni települések közül Sáringer-Kenyeres szerint a szigligeti öböl és a Kis-Balaton környékén nagy a szúnyoginvázió, de Siófok is szenved a rendkívüli időjárás következményeitől. (Az üvegszipókás szúnyogszámlálás érdekességeiről és a biológiai és kémiai irtás közti különbségről itt olvashat bővebben.)

Sáringer-Kenyeres szerint vis maior helyzet alakult ki a Balatonnál a szúnyogok szaporodásának rendkívül kedvező, különlegesen csapadékos, majd az azt követő meleg időjárás miatt. "Olyan időjárás, amikor minden időjárási tényező a szúnyognak kedvez, tízévente egyszer, legfeljebb kétszer fordul elő" - tette hozzá.

Forrás: MTI/Mészáros János
A sok csapadék után kialakult belvizekből tódulnak ki a szúnyoghordák

A Balatonnál az esőzések után a háttérövezetekben kialakult belvizek, tocsogók ontják magukból a lárvákból kikelő szúnyogokat. Ezek a területek elsősorban a települések körül találhatók. A korábban száraz réteket, legelőket most 30-60 centis víz fedi, ez pedig ideális otthona a lárváknak - magyarázza Sáringer-Kenyeres. Mint mondta, magában a Balatonban csak a nádasok környékén tenyésznek szúnyoglárvák.

Több szúnyog, nagyobb költségek

Szerinte a belvizes háttérövezetek miatt logikus lenne kiszélesíteni azt a 250 méteres part menti sávot, amely felett az irtást végzik. Szerinte így meg lehetne akadályozni a szúnyogok beáramlását a külső részekről. A sáv kiszélesítése az önkormányzatok döntése, ez viszont többletköltségekkel jár, az önkormányzatok pedig a finanszírozási rendszer idei átalakulása miatt már egyébként is aggódva figyelik a szezont. A szúnyogirtást évek óta az állammal közösen fizetik az önkormányzatok. Az előző években az önkormányzatoknak a biológiai irtások 40 százalékát, a kémiaiak 60 százalékát kellett önerőből állniuk. Az új támogatási rendszer szerint az állam az eddiginél tíz százalékkal többet ad a biológiai irtásokra, tíz százalékkal kevesebbet a kémiaira. Ez az önkormányzatok szerint többletköltségeket ró rájuk.

Idén országosan százmillió forint támogatási forrás áll rendelkezésre a 9 turisztikai régió számára, a Balatonra ebből 25 millió forintot fordítanak. Az irtás teljes költsége a Balatonnál Sáringer-Kenyeres szerint egy átlagos évben 60-70 millió forint. Mint mondta, a költségeket az is megdobhatja, hogy ha folytatódik a mostanihoz hasonló csapadékban gazdag párás, meleg idő, akkor ugyanis idén több irtásra lesz szükség, mint tavaly.

Kapós lett a fehér rázókeverék és a többi szúnyog elleni szer

A XIV. kerületi Rózsa patikában jelentősen megnőtt az elmúlt napokban a kereslet a megelőző és a kellemetlen szúnyogcsípéseket kezelő szerek iránt is. Olyannyira, hogy a patika egyik munkatársa szerint a klasszikus magyar rázókeverék - ami fehér pöttyöket hagy, miután bekeni vele az ember a csípéseit - már el is fogyott, felvették a hiánycikkek listájára, jelenleg az újabb szállítmányt várják.

A Dunától néhány utcára lévő III. kerületi Zöld Kereszt patikában hétfőn tíz üveggel adtak el a rázókeverékből, ezért ők kedden még húsz üveggel készítettek. Mint a patika egyik munkatársa elmondta, naponta többen keresnek szúnyogellenes megelőző szereket is.

A patikusok szerint mindenkinél egyformán beváló csodaszer nem létezik, mivel mindenkinek más a saját illatanyag kibocsátása. A megelőző szerek között több jó is van, mint az Autan, az Off, a Poli B. A Római parton idén több anyuka panaszkodott arról, hogy a gyerekeknek nagyobbak a csípéseik és lassabban is múlnak el. Mint a patikus mondta, nincsenek olyan ismeretei, hogy a szúnyogok az utóbbi időben Budapesten vagy környékén fertőzőbbé váltak volna.

A szúnyog elleni védekezés leghatékonyabb módszere a szúnyogháló felszerelése. Házi praktikák közül a meglévő csípésre az ecetet ajánlják a patikusok, a szúnyog elűzésére érdemes tömjénfüsttel illetve olyan virágok telepítésével próbálkozni, amelynek szagától undorodik a szúnyog.