[origo] itthon
Gyurcsány székétől már megszabadult Orbán
Vorák Anita|2010. 06. 18., 11:47|Utolsó módosítás:2010. 06. 18., 14:05|Egyelőre csak az íróasztalnál lévő széket cserélte le a miniszterelnöki dolgozószobában Orbán Viktor, akinek első munkanapján a számára "részvénytársaságinak" tűnő fotelen kívül egy Kossuth-festmény és egy mellszobor sem nyerte el tetszését. A korábbi miniszterelnökök is megpróbálták a maguk képére formálni a szobát: Antall József Batthyány Lajos képét, Medgyessy Péter Deák Ferenc, Gyurcsány Ferenc pedig Nagy Imre portrészobrát akarta mindenképpen maga mellett tudni munka közben.

Gyurcsány a Kossuth-kép alá húzta az asztalt
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
"Ez a szegény Kossuth mióta van itt?" - kérdezte Orbán Viktor a falon lógó képre nézve, amikor Ambrus Jenő, az állami protokoll osztály főosztályvezető-helyettese körbevezette az új dolgozószobában. A miniszterelnök első munkanapját megörökítő Tv2-s riport szerint Orbán méregette a fal mellett álló mellszobrokat is, egyedül az ablaka alatt álló, a Dunára néző József Attila-szobor ellen nem volt kifogása. "Ha már írt egy rendes verset a Dunáról, akkor mégiscsak jó helyen van ott" - jegyezte meg mosolyogva.
Bár a riportból úgy tűnt, Orbán nagyobb átalakításra készül a szobában, egyik munkatársa szerint eddig csak az íróasztal mögött álló széket cserélte le. A Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől megörökölt széket már első munkanapján kiszúrta magának, nem tetszett neki, hogy a "részvénytársaság vezérigazgatói székére" hasonlító bútor elüt a faborítású, klasszikus berendezésű szoba stílusától. A széket egyelőre a tárgyalóasztalhoz tartozó székre cserélte le, amit Ambrus szerint Orbán elődei azért nem szerettek, mert magas támlája miatt "pótfüleik" lettek, ha beleültek.
Az egész Parlament műemlék, így Orbán Viktor akkor sem rendezhetné át a maga ízlésére a dolgozószobát, ha nem hirdetett volna bútorvásárlási stopot. Bár a műemlékvédelem szűk keretek köré szorítja az ország vezetőinek lakberendező lendületét, azért a rendszerváltás óta minden miniszterelnök próbálta valamivel személyessé tenni a dolgozószobáját.
Az első, mártír miniszterelnököt rendelte meg Antall
A Parlament déli szárnyában, a főemeleten berendezett miniszterelnöki szobát az épület tervezője még az alsóház elnökeinek szánta. Rövid ideig a miniszterelnökök is használták, majd 1989-ig az Elnöki Tanács elnökei dolgoztak benne. A rendszerváltás után a köztársasági elnöknek utalták ki, ez volt előbb Göncz Árpád, majd Mádl Ferenc irodája. Mádl 2002-ig használta a helyiséget, akkor költözött át az államfői hivatallá kialakított Sándor-palotába.
A miniszterelnökök kezdetben az épület másik szárnyában, a Németh Miklóstól megörökölt irodában dolgoztak. Antall Józsefnek a költözés után egyik első dolga volt, hogy rendelt egy Batthyány Lajost ábrázoló festményt a szobába - mesélte az [origo]-nak Boross Péter egyik közeli munkatársa. A miniszterelnökök és egyéb állami vezetők ilyen kéréseit a Magyar Nemzeti Galéria kép- és szobortárából próbálják teljesíteni. Boross Péter akkori belügyminiszter munkatársától úgy tudjuk, elég sokáig tartott, míg Antallnak előkerítették a megfelelő darabot. Antall az első, mártír miniszterelnök portréjával megelégedett, a dolgozószobán ezen kívül csak szükségből és praktikus okokból változtatott.
Az irodából nyílt egy kis szoba, amelyben Németh Miklós miniszterelnök egy szobabiciklit hagyott utódjaira - ezt sem Antall, sem később Boross Péter nem használta. A szobát Antall betegsége miatt átalakították, és egy ágyat helyeztek el benne, hogy a miniszterelnök szükség esetén le tudjon pihenni. Ezen kívül csak egy kis emelvényt építettek a dolgozószóba egyik sarkába, a miniszterelnök itt adott interjúkat. Boross Péter változatlanul hagyta a szobát, rövid miniszterelnöksége alatt csak egy Eötvös Józsefről készült mellszoborral gazdagította a berendezést. A szobrot Horváth Balázs korábbi minisztertől kapta ajándékba Boross, és azóta is ez dísziti minden irodáját - mondta el a korábbi kormányfő munkatársa.
Horn Gyula szinte mindent úgy hagyott a szobában, ahogy azt Boross Pétertől megörökölte, csak egy kényelmesebb széket választott magának, ami egykori titkárságvezetője, Baranyi Mária szerint "kicsit el is ütött" a berendezéstől. Horn semmi személyes tárgyat nem vitt az irodába, nem volt gondja a lakberendezésre, "az íróasztalára is én csináltattam egy lámpát, amikor a régi már nagyon elkopott" - mondta Baranyi. A széken kívül egy dolog változott: Horn száműzte a szobából a dobogó mellett felállított zászlókat.
Orbán, a hagyományőrző
Ezt Orbán nehezményezte is, legalábbis a Népszabadság egy 2001-es riportja szerint szóvá tette, hogy amikor beköltözött, "nem volt magyar zászló a miniszterelnök dolgozószobájában". Nem is maradt sokáig Horn helyén. Röviddel kormányra kerülése után Orbán szimbolikus okokból lecserélte elődjei tágas irodáját az épület középső részén, a 6-os kapu felett található kis irodára, mivel Steindl Imre az épület tervezése során még azt jelölte ki a miniszterelnököknek.

Orbán Viktor a rekonstruált dolgozószobában. Kattintoon a képre, és nézzen be a korábbi miniszterelnökök irodájába!
A szoba berendezését is jelentősen megújította Orbán: 2000-ben a Szent István-napi ünnepségekre közbeszerzési eljárás keretében rekonstruáltatta a század eleji berendezést. "Nagyon szép replikák voltak a zöld ülőbútorok, csak egy dologra nem voltak alkalmasak: arra, hogy üljön bennük az ember" - mesélte az [origo]-nak egy, a szobát ismerő volt kormánytisztviselő, aki szerint a drága fotelekből két perc alatt a földre csúszott, aki beleült.
Orbán a felújított szobát a nyilvánosságnak is megmutatta, pályázaton választották ki azokat, akiket vendégül látott a Parlamentben. Az egyik ilyen nyílt napról tudósított a Népszabadság, és az újságíró, Falusy Zsigmond a szobában található tárgyak közül két könyvet, Tőkéczki Tisza-monográfiáját és Erdey Sándor A recski tábor rabjai című dolgozatát, valamint egy Csíjja, bíjja, baba feliratú magnókazettát jegyzett fel. Egy magyar zászló is állt a dolgozóasztal mellett, számítógép viszont - részben a bútorok alkalmatlansága, részben Orbán Viktor szokásai miatt - nem volt a szobában.
"Illik tisztelni"
Miután 2002-ben az államfő elköltözésével felszabadult a déli szárnyban lévő iroda, Medgyessy Péter ott rendezkedett be. "Semmit nem rendeztem át, nem volt rá szükség, szép az a szoba" - dicsérte az [origo]-nak Medgyessy a erdélyi reneszánsz stílusú, fa falburkolattal díszített hetven négyzetméteres dolgozószobát.
Bár Ambrus Jenő a Tv2 riportjában azt mondta Orbán Viktornak, Kossuth Lajos képe csak Gyurcsány idején került a szobába, az díszítette az irodát már Medgyessy miniszterelnöksége alatt is. A kép eredetileg nem ebbe a szobába készült, csak 1945 után került a falra, de azóta ott van - tudta meg az [origo] Bakos Emiltől, a parlament gazdasági főigazgatójától. "Függetlenül attól, hogy ki szereti vagy ki nem, illik tisztelni" - mondta rá Medgyessy Péter.
"Azt képzeltem, hogy lehet kiegyezés" - indokolta Medgyessy, miért egy saját tulajdonú Deák Ferenc-portrét választott a dolgozószobába. "Másképp alakultak aztán a dolgok, de az akkori hitemet kifejezte ez a szobor" - mondta. Medgyessy már laptopon dolgozott, amely egy kis asztalon volt az íróasztala mellett, más személyes tárgyra nem emlékszik a szobából.
Gyurcsány mindent felforgatott
A következő lakó, Gyurcsány Ferenc aztán mindent felforgatott a szobában. Egykori munkatársa szerint három mellszobrot is hozatott a galériából: a Nagy Imrét, Deák Ferencet és Kossuth Lajost ábrázoló kisplasztikákat a dolgozóban és a miniszterelnök irodáival szomszédos Nándorfehérvári-teremben helyezte el. A komódra személyes tárgyak, családi fényképek, gyerekrajzok és egy favitorlás került.
Nagy Imre szellemét nem csak a mellszobor idézte a szobában. Amikor Gyurcsány meglátott egy korabeli képet a szobában a Kéthly Annával beszélgető Nagy Imréről, nyomban átrendeztette a régi mintára: az íróasztalt behúzták a Kossuth-kép alá, és elmozdították a tárgyalóasztalt is. "Nem drámai a változás, inkább csak visszatérés a rövid idejű második köztársaság szimbolikájához" - írta az új berendezésről a blogjában.
Bajnai Gordon puritán ember, szerény, visszafogott a stílusa, és nem is hosszú távra rendezkedett be, úgyhogy sem a bútorokat, sem a szobrokat, sem a festményeket nem változtatta meg a szobában - mondta az [origo]-nak egy közeli munkatársa. A szoba csak egy-két személyes tárggyal gazdagodott, Bajnai kedvence az a dedikált jégkorongmez volt, amelyet az A csoportba jutás emlékére kapott a válogatottól. "Azt mondta, ez azt szimbolizálja, hogy Magyarország képes jobb arcát mutatni a világnak, ha összefog" - mondta egykori munkatársa az [origo]-nak. Bajnai nagy becsben tartott két gyerekrajzot is, amelyeket egy mozgássérülteket és szellemi fogyatékosokat nevelő iskola felújításán kapott ajándékba, és a komódon volt az a számozott töltőtoll is, amelyet a pápa ajándékozott neki vatikáni látogatása alkalmából.
Szerettük volna megtudni, hogy Orbán Viktor milyen személyes tárgyakkal, szobrokkal vagy festményekkel szeretné magát körülvenni a munkája közben, milyen változtatásokat tervez a széken túl, de Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője azt válaszolta, olyan sebességgel kezdett bele a Miniszterelnökség a kormányzati munkába, hogy még nem volt idő teljesen berendezkedni, így kérdéseinkre csak később tudnak választ adni.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?