[origo] itthon

100
90

Pénzügyeiről faggatná munkatársait a pécsi egyetem

MTI|2010. 06. 17., 19:38|Utolsó módosítás:2010. 06. 17., 19:39|

A Pécsi Tudományegyetem nagyobb összegekért felelős munkatársainak nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.

JÁTSSZ ONLINE!

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) nagyobb összegekért felelős munkatársainak a jövőben nyilatkozatban kell kijelenteniük, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.

Az egyetem új rektorától, Bódis Józseftől származó előterjesztés az intézmény gazdasági főigazgatóságán, valamint a nagyobb projekteken dolgozó alkalmazottakra terjed ki.

A döntést az után hozták, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda áprilisban nyomozást indított egy a PTE gazdálkodásával összefüggő, az egyetem több vezetőjét is érintő vesztegetési ügyben. Eddig húsz ember ellen indult eljárás, közülük tízen előzetes letartóztatásba kerültek.

A letartóztatottak között van a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója és a beszerzési osztályvezetője is. A gyanúsítottak egy része az egyetem beszállítójaként is működő cégeket képvisel.

Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi dolgozók pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást különböző beszerzések során.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Cseke Csilla 90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »