[origo] itthon

100
90

Vesztegetéssel gyanúsítanak nagykanizsai hivatalnokokat

MTI|2010. 06. 18., 13:37|Utolsó módosítás:2010. 06. 18., 14:14|

Vádemelést javasol a rendőrség a nagykanizsai polgármesteri hivatal négy dolgozója ellen, akik közül egyet hivatali visszaéléssel és csalással, a három másikat pedig bűnsegédlettel gyanúsítanak. A rendőrség szerint a vesztegetési ügy szociális segélyek kifizetésével van összefüggésben.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Négy ember ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás Nagykanizsán, ahol a rendőrség megállapítása szerint a polgármesteri hivatal dolgozói hivatali visszaélést és vagyon elleni bűncselekményeket követtek el - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel. A rendőrség a közleményben felidézte: szociális segélyek jogtalan kifizetése miatt tavaly júliusban, a város jegyzője által tett feljelentés nyomán indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A Zala Megyei Főügyészségnek csütörtökön, vádemelési javaslattal megküldött nyomozati iratok szerint egy emberrel szemben hivatali visszaélés és folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó csalás gyanúja merült fel, további három embert hivatali visszaélésben bűnsegédként, vagyon elleni bűncselekményekben pedig társtettesként gyanúsítottak meg.

Tuboly Marianna jegyző 2009 júliusában arról számolt be az MTI-nek: egy revizori vizsgálat során derült fény arra, hogy a szociális segélyek kiutalásakor olyan számlákra is utaltak pénzt, amelyek nem segélyezetteké voltak. Ennek alapján belső vizsgálat indult, majd július végén rendőrségi feljelentést tett. Augusztusban fegyelmi eljárás is indult nyolc hivatali dolgozó ellen, hogy tisztázzák, az érintetteket terhelte-e felelősség, és ha igen, milyen fokú.

A szabálytalanságok kivizsgálására kijelölt bizottság 2009 novemberében - 2008-ra és 2009-re vonatkozóan - összesen csaknem 5,5 millió forint kifizetéséről állapította meg, hogy az szabálytalan volt. A vizsgálat szerint "a gazdálkodási osztályon a szociális segélyek kifizetését sem az osztályvezető, sem a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök címzettjei feladatkörükben nem ellenőrizték megfelelően". Emiatt a jogtalan kiutalásoknál a szakmai teljesítést igazoló, az érvényesítő, az ellenjegyző és az utalványozó ellen fegyelmi eljárás folyt.

A szakmai teljesítést igazoló és érvényesítő köztisztviselő elismerte, hogy a szabálytalan kifizetések 90 százalékát szándékosan utalta jogosulatlanoknak, emiatt őt hivatalvesztéssel sújtották. További öt köztisztviselő esetében állapította meg a fegyelmi tanács, hogy gondatlanul jártak el, emiatt ők fegyelmi büntetésként az előmeneteli rendszerben egy évvel tovább maradnak jelenlegi besorolásukban. Két köztisztviselő ügyében felmentéssel zárult a hivatal fegyelmi vizsgálata.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Cseke Csilla 90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »