Vágólapra másolva!
Az LMP szombaton megerősítette a frakcióvezető [origo]-nak pénteken adott válaszait, vagyis a párt saját jelöltet indít majd a főpolgármester-választáson. A nevekről még hivatalosan nem esett szó.
Vágólapra másolva!

Önálló főpolgármester-jelöltet indít az októberi önkormányzati választáson a Lehet Más a Politika (LMP) - mondta szombaton a párt budapesti tanácskozásán tartott szimpátiaszavazás eredményét ismertetve Csiba Katalin választmányi szóvivő.

Nevekről azonban hivatalosan még nem volt szó az ülésen, és az őszi választások során fővárosi és megyei szinteken nem fog együttműködni más parlamenti pártokkal - tette hozzá a szóvivő.

Schiffer már pénteken elutasította az MSZP közeledését

Az LMP-s politikusok már a héten jelezték, hogy hallani sem akanak az MSZP-vel közös főpolgármester-jelöltről, miután a szocialisták megkörnyékezték a pártot. (A szocialisták szerint csak így lenne esély a Fidesz várható jelöltje, Tarlós István megállítására.)

Schiffer András LMP-frakcióvezető pénteken az [origo]-nak pénteken elmondta, hogy "az LMP egy önálló parlamenti párt, amely önállóan fog főpolgármester-jelöltet állítani, ebben a párt választmánya már világosan állást foglalt". Schiffer a háttérben folyó tapogatózásokat firtató kérdésünkre elismerte, hogy "kaptak utalásokat" az MSZP irányából, de kiemelte, hogy hivatalosan nem tárgyalnak sem az MSZP-vel, sem más párttal az együttműködésről.

Helyi szinten lehet majd együttműködés

Az LMP-s frakcióvezető szavait szombaton megertősítette a választmány másik szóvivője, Tordai Bence, aki elmondta, semmiképp nem támogatják a szocialisták jelöltjét, de ha az MSZP támogatni akarja az övékét, azt megteheti. Az is jelzi, hogy a szocialisták korábbi szavazói számára támogatható lesz az LMP jelöltje, hogy az elemzők az LMP parlamenti frakciójának munkáját tartják a legfelkészültebbnek - tette hozzá Tordai.

A főpolgármester-jelölt megnevezésének folyamatáról Tordai azt mondta, hogy a budapesti területi szervezetek küldöttei regionális kongresszuson döntenek majd. A megyei listákról, illetve a megyei jogú városok polgármester-jelöltjeiről szintén regionális kongresszusok döntenek. A szóvivő egyúttal közölte, helyi szinten nem zárják ki az együttműködést más pártokkal, de olyan pártok jelöltjeit biztosan nem támogatják majd, akik "elvetik az egyenlő emberi méltóság elvét, akik nem tartják tiszteletben a demokratikus normákat".