[origo] itthon

100
90

Újabb tanácsadókat gyűjthet maga köré Orbán

MTI|2010. 06. 20., 8:39|Utolsó módosítás:2010. 06. 20., 8:41|

Ötvenfős stáb segíti Orbán Viktor kormányfő munkáját hivatalában, a Miniszterelnökségen. Itt intézik a kormányfő sajtóügyeit, illetve szervezik a programját. Orbán az eddig bejelentett tanácsadók mellett várhatóan újabb szakembereket is fel akar kérni a tanácsadói munkára.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Körülbelül ötvenen dolgoznak a Varga Mihály vezette Miniszterelnökségen, ahol Orbán Viktor kormányfő sajtó és protokoll ügyeit intézik, illetve programját szervezik. Itt látják el teendőiket a kormányfő tanácsadói, főtanácsadói is - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

A szóvivő szerint a Miniszterelnökséget vezető Varga mellett egy hatfős elemző csapat dolgozik, tagjai már a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjében is Varga Mihály mellett tevékenykedtek. Szervezetileg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és négytagú titkársága ugyancsak a Miniszterelnökséghez tartozik.

A legnagyobb szervezeti egység a Miniszterelnökségen Orbán Viktor sajtó- és szervezési stábja. Ezt a kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter vezeti miniszterelnöki biztosi rangban. Hozzá tartozik a miniszterelnök nemzetközi titkársága is, ahol hárman dolgoznak.

A sajtó- és szervezési stábon belül a tíz munkatárssal felálló sajtóstábot helyettes államtitkárként Havasi Bertalan, a Fidesz korábbi sajtófőnöke irányítja. A szervezési stábot pedig Benkő Szilárd vezeti, itt foglalkoznak többek között Orbán Viktor protokolljának, programjainak megszervezésével.

A kormányfő többeket felkért főtanácsadónak, illetve tanácsadónak. Közülük Gottfried Péter főtanácsadói pozícióban már dolgozik a miniszterelnök mellett, és elsősorban külgazdasági ügyekben jelent segítséget Orbán Viktor számára. A másik, már munkába állt főtanácsadó, Szapáry György korábbi jegybankalelnök, aki a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásban segít.

A tanácsadók között van Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, aki a gyermekeket érintő kormányzati ügyekben ad tanácsokat, Balogh Gábor világbajnok öttusázó pedig sportügyekben, azon belül is elsősorban az utánpótlássport kérdésében ad tanácsokat. Szijjártó hozzátette: a kormányfő mellettük még további szakembereket is fel akar majd kérni tanácsadói, illetve főtanácsadói munkára.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »