[origo] itthon
82 embert telepítettek ki a vasárnap esti vihar miatt
Független Hírügynökség|MTI|2010. 06. 21., 6:45|Utolsó módosítás:2010. 06. 21., 15:57|A vasárnap esti vihar több helyen gondot okoz a vasúti közlekedésben még hétfőn is. Több helyen elmosta a víz a síneket, és a nagy eső miatt Mágocs-Alsómocsolád település és vasútállomása is víz alá került. Több településen is embereket kellett kitelepíteni, Nógrád megyében összesen 82 embernek kellett elhagynia az otthonát.

Nagy károkat okozott a vihar (a kép Törtelen készült)
Árvízvédelmi kisokos önkormányzatoknak
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Több helyen is gondot okozott a vasúti közlekedésben a vasárnap esti vihar, volt, ahol elmosta a síneket a víz, Mágocs-Alsómocsolád település pedig a vasútállomással együtt került víz alá.
Több vonalon kell késésekre számítani. A Mávinform tájékoztatása szerint a vasárnap esti esőzés miatt autóbuszok viszik az utasokat a Dombóvár-Bátaszék vonalon Dombóvár és Máza-Szászvár között, mert Mágocs-Alsómocsolád települést és az állomást elöntötte a belvíz. Szécsény és Ipolytarnóc között több helyen elmosta az esőzés a vasúti pályát. Lassabban járhatnak a vonatok továbbra is az árvíz, és belvíz helyzet miatt, a Budapest-Győr-Hegyeshalom a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, valamint a Tisza magas vízállása miatt Szolnok és Szajol között. ezeken a vonalakon 10-20 perces késésekre kell számítani.
Autóbuszra kell átszállni az utasoknak Karád és Mernye, Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely, illetve Sajóecseg és Tornanádaska, valamint Nógrádkövesd és Balassagyarmat között, ami 10-15 perces késést okoz. Ugyancsak vonatpótló autóbuszra kell szállni még napokig Csajág és Balatonkenese között, a vasútvonal mellett lévő löszfal állapota miatt. Emiatt néhány vonat a menetrendtől eltérően korábban közlekedik.
A vihar miatt több településen is embereket kellett kitelepíteni, néhány helyen a hétfő reggeli órákban is tart a mentés. A vihar leginkább Nógrád megyét érintette, ott történt a legtöbb kitelepítés is. Szentes György, az országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a Szécsény környékén lévő 14 településen okozta a legtöbb bajt a vihar. Szécsényben éjjel egy órakor összehívták a helyi védelmi bizottságot.
Nógrád megyében összesen 82 embert kellett kitelepíteni otthonából - közölte a megyei katasztrófavédelem. Endrefalván például 150-160 lakóházat veszélyeztetett a víz, emiatt 30 embert helyeztek el a helyi közösségi házban. Litkén hétfő reggel átszakadt a Dobroda-patak gátja, 8 ház van veszélyben, 20 embert kiköltöztettek.
Endrefalván 150-160 lakóházat veszélyeztet a közeli patak, 30 embert ezekből a házakból a helyi közösségi házban helyeztek el, de hétfőn reggel visszamehettek otthonukba. Nagylócon 3 ház került veszélybe, három embert a rokonaiknál helyeztek el. Nógrádmegyeren összedőlt egy vályogház, 10 embernek kellett rokonokhoz költözni. Béren két embert tűzoltók menekítettek ki a hirtelen a településre zúduló víz elől. Szalmatercsen három ház került veszélybe, azokból 9 embert kellett kiköltöztetni.

Összedőlt ház Nógrádmegyeren
Ecsegen még tartanak a védekezési munkák, 60-80 ház került veszélybe. A reggeli órákban a tűzoltók és rendőrök csónakokkal menekítik ki a még a veszélyeztetett részen lévő 20-25 embert. A települést lekapcsolták az áramszolgáltatásról, mert víz alá került a transzformátorház is. Mihálygergén és Egyházasgergén sincs áram. Perényben, Kisgécen és Alsótoldon homokzsákokat kellett bevetni az áradó patakok miatt, Kisgécen öt embert ki is kellett telepíteni.
Pest megyében három település - Cegléd, Abony, Törtel - szenvedett jelentős viharkárt. A nagy mennyiségű csapadék miatt folyamatos vízszivattyúzáshoz riasztották a tűzoltókat.
A viharos időjárás miatt a tűzoltóknak országosan 462 alkalommal kellett kivonulniuk műszaki mentés, vízszivattyúzás miatt. Ecseg települést áramtalanították, mert a transzformátorok víz alá kerültek.
Az esőzések miatt árad az Ipoly középső szakasza, az elmúlt 24 órában összesen 50-70 milliméter csapadék esett. Emiatt a Szécsény és Pösténypuszta közötti folyószakaszra elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Hétfő reggel 6 órakor Ipolytarnócon 311, Nógrádszakálnál 332, Balassagyarmaton 235 centiméteres vízállást jeleztek a mércék, vagyis a vasárnap este 8 óraihoz képest csaknem 200 centiméterrel magasabb szintet.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?