Százmilliókkal tartozik egy fővárosi cég a XVIII. kerületnek

Vágólapra másolva!
A XVIII. kerület szocialista polgármestere szerint a fővárosi közgyűlésben ülő szocialisták akadályozták meg, hogy a főváros kifizesse egyik cége több százmilliós adótartozását a kerületi önkormányzatnak. A Cséry-telepet üzemeletető cég nem fizetett helyi ingatlanadót, mert úgy értelmezte a törvényt, hogy mentes az alól. A bíróság azonban már jogerősen kimondta, hogy fizetnie kell.
Vágólapra másolva!

Közel 600 millió forint helyi adóval tartozik a XVIII. kerületnek a fővárosi önkormányzat egyik cége, az úgynevezett Cséry-telepet működtető Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. - közölte szerdán Mester László, a kerület szocialista polgármestere. A városrészben ezért útépítések és más fejlesztések maradhatnak el.

A főváros szennyvízkezelési feladatokkal megbízott cége 2001 óta halmozott fel közel 868 millió forintos építmény- és telekadó-tartozást. Tavaly jogerős bírósági ítélet kötelezte a tartozás 2007 előtti részének megfizetésére, de a XVIII. kerület nem kapta meg a neki járó összeget, mert a fővárosi közgyűlés legutóbbi, június 3-ai ülésén a képviselők nem szavazták meg a kifizetéséhez szükséges költségvetés-módosítást.

Mester László azt mondta, a követelés kifizetését a fővárosi MSZP-frakcióból egyedül Szaniszló Sándor (aki egyben kerületi alpolgármester) szavazta meg. A javaslatot rajta kívül csak az SZDSZ-frakció tagjai támogatták. A polgármester felháborítónak és inkorrektnek nevezte a javaslatot elutasító képviselők magatartását, amivel szerinte nehéz helyzetbe hozták a kerületet.

A polgármester szerint Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes sem vitatta a követelés jogosságát, ezért is terjesztette a közgyűlés elé a tartozás rendezését megalapozó javaslatot. Mester azt mondta: kezdeményezni fogják, hogy a közgyűlés következő, várhatóan még a nyár végéig összehívandó ülésén ismét vegyék napirendre az adótartozás kifizetését.

A kerület azért nem tudja behajtani a követelését a fővárosi cégen, mert az a Legfelsőbb Bíróságon felülvizsgálati eljárást kezdeményezett annak ellenére, hogy a cég vezetője korábban ígéretet tett az adótartozás kifizetésére. A korábbi évek pereskedésének hátterében jogértelmezési vita áll. A törvény szerint ugyanis a közszolgáltató cégek egy része mentes az adófizetés alól, de a jogszabályi felsorolásból több tevékenységi kört is kihagytak.