Lesznek kivételek a VII. kerületi csendrendeletben

Vágólapra másolva!
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet tervezetét, az új változat szerint a  szállodák bárjainak és az alkoholt nem árusító vendéglátóhelyeknek és éjjel-nappali boltoknak nem kellene bezárniuk éjfél után.
Vágólapra másolva!

Még a benyújtás előtt módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet - mondta csütörtökön Gergely József, a VII. kerület szocialista alpolgármestere. A módosítás alapján nem kellene éjfélkor bezárniuk a szállodákban üzemelő vendéglátóipari egységeknek, illetve azoknak a vendéglőknek és éjjel-nappali boltoknak, amelyek nem forgalmaznak alkoholt.

A rendelettervezetet pénteken terjesztik a kerületi képviselő-testület elé. Az eredeti szövegben az szerepelt, hogy kivétel nélkül minden üzletnek be kell zárnia legkésőbb éjfélkor. Az alpolgármester szerint a csendrendelet az egyetlen eszköz, ami az önkormányzat számára lehetővé teszi, hogy fellépjen az éjszakai randalírozás ellen.

Az eredeti tervezet szerint július 1-től csak éjfélig tarthatnának nyitva az üzletek és szórakozóhelyek Budapest VII. kerületében, ha az erzsébetvárosi képviselő-testület elfogadja a rendeletet. Ez az éjjel-nappal nyitva tartó boltok mellett egy sor, a turisták által is szívesen látogatott belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyet érintene (a tervezett csendrendeletről részletesen korábbi cikkünkben olvashat).