Változatlan maradt a Jobbik vezetősége

Vágólapra másolva!
Egyhangúan újraválasztották Vona Gábor pártelnököt a Jobbik szombati tisztújító kongresszusán, és az alelnökök is megőrizték helyüket. Módosították az alapszabályt, így létrejött a párt baráti köreinek hálózata.
Vágólapra másolva!

Ellenszavazat nélkül választotta újra Vona Gábor pártelnököt a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton. Vona a kongresszuson arról beszélt, hogy a két éve megválasztott elnökség azt a célt fogalmazta meg, hogy "irány a parlament", így a párt legfontosabb törekvése teljesült.

Az országgyűlési választást értékelve Vona azt mondta: a Fidesz retorikájával ellentétben nem történt forradalom, de ha valaki mindenáron használni akarja a kifejezést, a Jobbikkal kapcsolatban tegye, mert pártja hatalmas ellenszélben ért el jó eredményt. Hozzátette, a parlamentbe jutás nem öncél volt, hanem annak eszköze, hogy bebizonyítsák szimpatizánsaiknak, "a politika lehet tisztességes, hiteles és magyar".

Vona kijelentette: büszke a Jobbik teljesítményére, noha a választások után hiányérzete volt. Nem pártja szereplése miatt - folytatta -, hanem azért, mert az összes többi parlamenti erő elvett tőlük egy lehetőséget. A Fidesz annak lehetőségét, hogy megakadályozzák törvényjavaslatok elfogadását, az MSZP azt, hogy övék legyen a legerősebb ellenzéki frakció, az LMP pedig annak a felhajtó erejét, hogy a Jobbik egyedül áll szemben az elmúlt húsz év politikai elitjével.

A párt alelnöki tisztségeire tizenegyen pályáztak, de a hat alelnök is megőrizte a helyét. Az MTI úgy értesült, hogy a legtöbb szavazatot Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő kapta, őt követi Sneider Tamás, az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának elnöke. Újabb két évig a Jobbik alelnöke maradhat Balczó Zoltán, az országgyűlés alelnöke, valamint Gyüre Csaba, Murányi Levente és Novák Előd is.

A kongresszus megválasztotta a párt etikai, illetve számvizsgáló bizottságának tagjait, Szabó Gábor választmányi elnök mandátumát azonban nem érintette a tisztújítás. Döntöttek a párt alapszabályának módosításáról is. A leglényegesebb változtatás, hogy a párt létrehozza a Jobbik "baráti köreinek" hálózatát, lehetőséget adva a határokon túl élő magyaroknak arra, hogy szervezetten támogassák a pártot.