Július közepén választana új házelnököt a Fidesz

Vágólapra másolva!
Várhatóan július 19-én választ új házelnököt az Országgyűlés az államfővé választott Schmitt Pál helyére - közölte a Fidesz. A kiszivárgott hírek szerint Kövér László lesz az új házelnök.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint július 19-én választja meg az új házelnököt az Országgyűlés - közölte a Fidesz-frakció sajtófőnöke, Krakkó Ákos. A poszt azért ürül meg, mert Schmitt Pál jelenlegi házelnököt kedden államfővé választották.

Krakkó szerint a kormánypárti képviselőcsoport eltökélt abban, hogy még a nyári rendkívüli ülésszak alatt alkotmánybírát vagy alkotmánybírákat válasszon a parlament.

Schmitt Pál augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László mostani államfőt. Sajtóhírek szerint a házelnöki posztra Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a legesélyesebb, és ő maga is azt nyilatkozta, ha felkérik, el fog gondolkodni rajta.