"Készen állok a csapatmunkára" - Schmitt Pál államfőjelölti beszéde

Vágólapra másolva!
Pártsemlegességet ígért államfőjelölti beszédében Schmitt Pál, a Fidesz és a KDNP jelöltje. Schmitt azt mondta "az elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia", és mozgosítani kíván az egészséges életmód népszerűsítése érdekében.
Vágólapra másolva!

"Készen állok a csapatmunkára" - jelentette ki államfőjelölti beszédében Schmitt Pál, a Fidesz és a KDNP közös jelöltje. Schmitt szerint "az elnöknek minden pártból a legjobbat kell kihoznia". Azt mondta, bár államfőként pártsemlegesen kell eljárnia, és ezért megválasztása esetén lemond fideszes párttagságáról, ez nem jelentjet értéksemlegességet: a polgári értékrendet kívánja követni és többek között a kereszténység iránti alázat határozza majd meg tevékenységét.

Schmitt kijelentette, az elmúlt 20 évben példa nélküli helyzetben lesz az új államfő, mivel kétharmados többséggel rendelkező pártszövetség alkotja a törvényhozás többségét. Schmitt fontosnak nevezte, hogy együtt tudjon működni a kormányfővel. A fidesznek óriási felelőssége és óriási lehetőség előtt áll - jelentette ki. Megismételte, hogy nem kíván gátja lenni a törvényhozásnak, de bízik benne, hogy alkotmányosak lesznek a parlamenti többség javaslatai.

A pártsemlegességről azt mondta, a fontosabb posztokra minden párt megkérdezése után szeretne jelölteket állítani, mert így "a kollektív bölcsesség segítheti". Kijelentette, bízik benne, hogy észnél lesz az új alkotmányt előkészítő bizottság, mivel az új alkotmányról nem kérheti az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját (a bizottság működéséről és az alkotmány újraírásáról itt olvashat).

A sporttól a nyelvig

Schmitt legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy egy személyben kifejezze a nemzet egységét és őrködjön a demokrácia felett. Több olyan területet nevezett meg, amelyet elnökként kiemelten kezelne. Azt mondta, elődei is mindig elnöki tevékenységük részévé tették az őket érdeklő dolgokat és ezen ő sem kíván változtatni. Ezért "a magyar embert" állítaná "gondolkodása középpontjába". "Mozgosítani kívánok az egészséges életmód érdekében" - jelentette ki, szerinte ugyanis a harmadik évezredben csak egészséges állampolgárokkal vehetjük fel a versenyt más országokkal szemben.

A sport mellett fontosnak nevezte a tudás alapú társadalom megerősítését. Megismételte azt a korábbi kijelentését is, hogy mozgalmat indít a magyar nyelv védelméért, mert a "szép magyra nyelv nem ismer határokat".

Schmitt aktív külpolitikát ígért. Magyarország diplomáciai súlyánal növelését meghatározó feladatának nevezte. Kijelentette azt is, hogy "az új elnöknek új energiákat kell vinnie a világ magyarságának".

Schmitt előtt Balogh András, az MSZP jelöltje beszélt. A két beszéd után a képviselők szavaznak a jelöltekről. Az államfő megválasztásához a képviselők kétharmadának szavazata kell, mivel ezzel a Fidesz és a KDNP rendelkezik, Schmitt megválasztásának feltehetően nem lesz akadálya.