Tizenhat európai országnak van párthoz kötődő államfője

Vágólapra másolva!
Sem Nyugat-, sem Közép-Európában nem kizáró ok az államfői posztra pályázók számára a pártpolitikai múlt. A Nézőpont Intézet elemzése szerint 16 európai ország államfője kötődik közvetve vagy közvetlenül valamilyen politikai párthoz.
Vágólapra másolva!

A megválasztás módja sincs hatással az államfők politikai hovatartozására: az EU 20 köztársaságából 16-ban kötődik a köztársasági elnök közvetlenül vagy közvetve valamely politikai párthoz - olvasható a Nézőpont Intézet szerdai elemzésében. Az EU-tagállamok különböző közjogi felépítésű 20 köztársasága közül 12-ben közvetlenül választják, 8-ban pedig a parlament választja a legfőbb közjogi méltóságot. Mindkét választási rendszerben van példa politikusra és politikán kívülről érkezőre.

A közvetlen választási rendszer politikus elnöke a francia Nicolas Sarkozy, nem politikus elnöke a szlovén Danilo Türk. A közvetett államfőválasztást alkalmazó országok közül a cseh elnök Václav Klaus korábban miniszterelnök-pártelnök volt, nem tekinthető viszont pártpolitikusnak Valdis Zatlers, Lettország államfője.

A magyarországi államfőválasztással majdnem megegyező időpontban, 2010. június 30-án választanak szövetségi elnököt Németországban. A legesélyesebb Christian Wulff, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) jelenlegi alelnöke, Alsó-Szászország miniszterelnöke. Wulff váratlan - elődje lemondása miatt esedékes - államfői kampánya során lemondott tartományi parlamenti mandátumáról, miniszterelnökségét viszont csak megválasztása után tervezi átadni. Megjegyzendő, hogy május 31-én lemondott elődje, Horst Köhler is tagja volt a CDU-nak.

A közép-európai régióban sem egyedülálló egy, Schmitt Pálhoz államfőjelölthöz hasonlóan szoros pártkötődéssel bíró államfő jelölése. Csehországban 2008-ban választotta újra a törvényhozás két háza Václav Klaust, aki korábban a jobbközép Demokratikus Polgári Párt (ODS) alapító elnöke és miniszterelnök volt. Államfőként egy ideig megőrizte az ODS tiszteletbeli elnöki posztját is.

A többi közép-európai demokrácia - Ausztria, Románia, Szlovákia, Szlovénia - közvetlenül választott államfői közül egyedül Danilo Türk szlovén elnök számít a szó politikai értelmében is függetlennek. Az osztrák Heinz Fischer évtizedekig a szociáldemokrata párt képviselőjeként tevékenykedett, a szlovák Ivan Gasparovic pedig a Meciar-féle párt, majd az általa alapított Demokráciáért Mozgalom (HZD) vezető alakja volt.