Nem marad el, de szerényebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték

Vágólapra másolva!
Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál. A kormány szerdán, a Facebookon indult civil kezdeményezés hatására vette napirendjére a kérdést.
Vágólapra másolva!

Nem marad el az augusztus 20-i tűzijáték, de a korábbiaknál szerényebb lesz - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten. A kormány egy civil kezdeményezés miatt foglalkozott az augusztus 20-i tűzijáték kérdésével. A Facebook közösségi oldalon múlt héten jelent meg egy felhívás, amelynek támogatói azt szeretnék, hogy idén ne rendezzék meg a tűzijátékot Budapesten, hanem a rendezvényre szánt pénzt ajánlják fel az árvízkárosultak javára. A kezdeményezést eddig több mint 200 ezren támogatták, a múlt héten több párt, köztük az MSZP és az LMP is jelezte, hogy egyetértenek a felvetéssel.

Az [origo]-nak kedden nyilatkozó Fideszes politikusok megosztottak voltak a kérdésben, Pokorni Zoltán attól tartott, a párt fejére olvashatják, ha felrúgják a régi hagyományt, de a fideszesek többsége nem ragaszkodott a látványossághoz. (Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.)

A kormány az érveket és az ellenérveket mérlegelve hozta meg döntését - közölte szerdán a szóvivő.