Poros ház maradt a százmilliós szerződéseket továbbpasszoló cégek után

Vágólapra másolva!
Nem akarja lelőni a csattanójukat, ezért a Duna Tv nem mutatja meg azoknak a készülő filmeknek a terveit, amelyekért közel 400 millió forintot fizet. A tévével szerződő cégeknek nincs nyomuk, a házat, ahová be vannak jelentve, épp árulják, de még a hirdetésen megadott szám sem pontos. A filmeket ráadásul az állami filmiroda nyilvántartása szerint valójában egy másik cég készíti, a Duna Tv által ígért ár töredékéért. A tévé szerint az eljárás bevett, utólag derül csak ki, hogy történt-e valamilyen szabálytalanság.
Vágólapra másolva!

A Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik Fidesz által delegált kurátora a hét elején azt állította: két gyanús szerződésre bukkantak a televíziónál. Szabó László szerint mindkét esetben a produkció külső gyártására szerződött cég lényegesen kisebb összegért továbbadta a tényleges műsorkészítést. A fideszes kurátor ezért vizsgálatot sürget, és azt javasolja, hogy a közalapítvány akár büntetőjogi lépéseket is tegyen (erről bővebben itt olvashat).

Szabó két sorozat, az Egy különleges ember és a Suli buli szerződéseit kifogásolta. Előbbi egy nyolcrészes, epizódonként 30 perces játékfilmsorozat, amelyért a Duna Tv 205,2 millió forintot fizetett a Jadedragon TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek a Duna Tv honlapján szereplő adatok szerint. A Suli buli című hatrészes sorozatot 162,5 millió forintért rendelték meg a See Walker Televison Szolgáltató Kft.-től. A Duna Tv közleménye szerint a sorozatokra kötött szerződések "a hasonló típusú műsorok hazai piaci árait tartalmazzák".

Piaci ár és piaci ár között is van különbség

Az [origo] megkereste a Magyarországon készülő filmeket nyilvántartó állami szervet, a Nemzeti Filmirodát, hogy megtudjuk, ki gyártja a két sorozatot. Az Egy különleges ember - munkaügyek, illetve a Suli buli című produkciókat nem a Duna Tv honlapján közzétett szerződéses adatokban szereplő cégek, hanem a Megafilm Kft. adta be a filmirodához - közölte Elek András gyártás-ellenőrzési osztályvezető az [origo]-val. A filmiroda adatai szerint a Suli Buli tervezett költségvetése 48 millió forint, az Egy különleges emberé a filmiroda szerint 68 millió, azaz a sorozatok tényleges költségvetése jóval kisebb, mint amennyit a Duna Tv fizetett értük.

A Duna Tv-s szerződések szerint az Egy különleges embert május 31-ig kellett volna befejeznie a Jadedragonnak, a csatorna június 1-re tervezte a bemutatását, a Suli bulira pedig június 30-ig kapott határidőt a See Walker, és július 1-re tűzték ki a bemutatást. A műsorújságban egyelőre egyik sorozat sem szerepel, a filmiroda tájékoztatása szerint "a filmek forgatása kb. két hete kezdődött", az iroda még nem vette őket nyilvántartásba, a filmtörvény szerint járó adókedvezményre sem adott ki igazolást, és pénzügyileg sem ellenőrizték a produkciókat. Csütörtökön délelőtt megkérdeztük a Duna Tv-t, hogy a sorozatok mikorra lesznek készen és mikor mutatja be őket a csatorna, kérdésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

A Megafilm Kft. egyik tulajdonosa Kálomista Gábor producer, a cég készítette többek között a Csak szex és más semmi, az Immigrants, a Kaméleon, az Apám beájulna és a 6:3, avagy játszd újra, Tutti című filmeket. Kálomista Gábor az [origo]-nak megerősítette, hogy cége forgatja a két sorozatot. A Suli Bulira Kálomista szerint a filmiroda által is megadott költségvetésért szerződtek, a másik filmet azoban állítása szerint nem 68, hanem 64 millióért forgatják. Kálomista azt mondta, cége nem a Duna TV-vel, hanem a Jadedragon és a See Walker cégekkel áll kapcsolatban, de a szerződésekről titoktartási kötelezettsége miatt többet nem mondott.

Az ellenőrző testület hűtlen kezelést gyanít

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete csütörtökön délután levelet írt az ügyben a közalapítvány elnökének és tagjainak arról, hogy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel az Egy különös ember és a Suli buli című sorozatok készítésére kötött szerződés esetében. A levél - amelyet az ellenőrző testület az MTI-hez is eljuttatott - megállapítja, hogy Cselényi László koprodukciós együttműködés jogcímén a piacon hozzáférhető ár többszöröséért rendelte meg ezeket a műsorokat, ezzel 255 millió 700 ezer forint "szükségtelen és indokolatlan többletkiadást, azaz kárt okozott" a Duna Televíziónak. A Hungária Televízió közalapítvány kuratóriuma a hét elején, Szabó bejelentését követően még úgy döntött, hogy nem vizsgálja a két szerződés körülményeit.



"Piaci ár és piaci ár között is van különbség, sok függ attól, hol, milyen szereplőkkel készül egy sorozat" - mondta Kálomista, aki szerint ezért nem is lehet meghatározni, hogy mi a "szokásos piaci ár". Amikor a szerződést megkötötték, ő nem ismerte a két cég és a Duna Tv közötti szerződést, így azt sem tudta, a tévé mennyit fizetett értük. Kálomista szerint cége "tokkal-vonóval" szállítja a sorozatokat, a teljes gyártást vállalták a szerződött összegért, ami "reális", de minimális ár, azért vállalkoztak ennyiért a feladatra, mert a piac pang, "régen nem dolgoztak", a két sorozat pedig tíz-húsz embernek biztosít megélhetést. Az egyik sorozattal már készen vannak, a másikkal az időjárás miatt kicsit csúsztak, de szerinte még a szerződéses határidőn belül vannak. Azt mondta, meglepte, hogy a Duna Tv-s szerződések szerint már be kellett volna mutatni a filmeket.

A poros ház maradt a cégek után

Szerettük volna megkérdezni a Duna Tv-vel szerződő cégeket, illetve tulajdonosukat és képviselőjüket is arról, hogy miért adták tovább a sorozatok gyártási jogát, azonban sem az Egy különleges ember gyártására szerződött Jadedragon, sem a Suli buli gyártójának, a See Walkernek a honlapját nem sikerült megtalálnunk. A cégnyilvántartás szerint mindkét cégnek Turi János Sándor a tulajdonosa, székhelyük pedig egy helyen, Budapest XV. kerületében, a Thököly utca 79. szám alatt található.

A megadott címen két telek van, a 79/a számú családi házban szerdán délben senkit nem találtunk otthon, a kapun és a postaládán azonban csak a Friedrich név van kiírva. A 79/b számú ház teljesen üresen áll, úgy tűnik, régen nem járt ott senki, a kaput, a kapubejárót, az ajtót és az ablakokat vastag por és kosz fedi. A 79/b egy ikerház egyik fele, amelynek másik része már a Neptun utcához tartozik. A Neptun utcai házrész erkélyén ottjártunkkor két fiatal nő beszélgetett, akik az [origo] tudósítójának azt mondták, nem ismerik Turi János Sándort, sem a cégekről, sem a szomszédaikról nem tudnak semmit, a ház régóta üresen áll.

Az üres épület az erkélyére kifüggesztett nagy reklámtábla szerint eladó. A hidetési táblán egy mobilszám is szerepel, amit egy fiatal férfi vett fel. Ő az [origo]-nak azt mondta, már sokan telefonáltak a ház miatt, de azt nem ő árulja, nem is tud róla semmit, egészen biztosan tévedésből írták ki a számát a táblára. Korábban a szomszédos erkélyen álló lányok is mondták, hogy a táblán rossz szám szerepel, mert már többen érdeklődtek náluk, tudják-e, milyen számon lehet elérni a tulajdonost.

A kis Buddha és a Holiday tévé

Azért is furcsa, hogy a szomszédok nem tudnak semmit Turiról és a cégekről, mert a cégnyilvántartás szerint másik két cége, a Little Buddha Television Kft. és a Bad Beach Television Kft. az üresen álló ikerház másik részébe, tehát a szomszédokhoz, a Neptun u. 45. szám alá van bejegyezve. A Jadedragonon és a See Walker Kft.-n kívül Turi még két cégének, a Waterfall Television Kft.-nek és a Holiday Television Kft.-nek is a Thököly utcai üres házban van a székhelye. A Duna Tv ezzel a két céggel is szerződött, a Waterfalltól egy tavaly december 29-én kötött szerződéssel nyolcvan film sugárzási-felhasználási jogát vásárolták meg összesen 200 millió forintért.

A Holiday Television Kft.-vel több szerződést is kötöttek: januárban egy húsz részből álló, epizódonként 25 perces, a Balaton történetet bemutató televíziós dokumentumfilm-sorozatra kötöttek koprodukciós szerződést, ez összesen 33,5 millió forintba kerül a Duna Tv-nek a televízió honlapján szereplő adatok szerint. Egy januári szerződésben 60 világzenei koncert sugárzási jogát szerezte meg a cégtől a Duna Tv 36,8 millió forintért. Márciusban a köztévé összesen 36,6 millió forintért vette meg a cégtől három sorozat - a 25. szélességi fok délre, a Kalózsziget és a Végre szabadon! - sugárzási jogát.

A cégnyilvántartás szerint Kiskőrösön lakó Turihoz összesen 14 cég köthető, ezek közül többet már felszámoltak. Az egyik, még 2005-ben felszámolt, Kiskőrösre bejegyzett és a saját nevét viselő kft.-je a cégnyilvántartás szerint még bortermesztéssel foglalkozott, és több mint 57 millió forint adósságot hagyott hátra. Turi János Sándorról nevére keresve az interneten annyi derül ki, hogy feltehetően többször indult különféle magyar pókerversenyeken, bár az nem egyértelmű, hogy nem csak névegyezésről van-e szó.

"Igen körültekintő szerződések"

Megkérdeztük a Duna Tv-től, hogy a szerződéskötések előtt hirdettek-e pályázatot a produkciók gyártására, miért Turi János Sándor cégeivel kötöttek szerződést, Turi milyen költségvetéssel számolt a sorozatoknál, és tudnak-e arról, hogy továbbadta a gyártást egy másik cégnek.

A Duna Tv kérdéseinkre a sajtóosztályon keresztül írásban azt válaszolta, hogy a szinopszisok alapján, a szereplők és a készítők ismeretében döntöttek a szerződésekről. A tévé közleménye szerint "a nyilvánosan elérhető, igen körültekintő szerződések kellő jogi biztosítékot nyújtanak a Duna Televíziónak a megvalósítás kontrolljára és a teljesítést követő ellenőrzésre".

A Duna Tv Turi János Sándorral és cégeivel kapcsolatos konkrét kérdéseinkre nem válaszolt, csupán annyit írtak, hogy "a szakmában megszokott, hogy a produceri iroda magával az ötlettel, a filmtervvel jelentkezik, a kivitelezést viszont egy vagy sok alvállalkozóval végezteti, hiszen nincsenek filmgyárak, lényegében majd' minden sorozat alkalmi társulások szövetsége. További alvállalkozók például azok, akik a casting lefolytatására, sminkesek, vágók megbízására kötnek a fővállalkozóval szerződést, és maguk a színészek is a saját bt.-ikkel, egyéni vállalkozói engedélyeikkel alvállalkozókká válnak."

A Duna Tv szerint a szerződésekben az is szerepel, hogy a partnernek a támogatást teljes egészében a sorozatra kell fordítania, ezt a televízió munkatársai rendszeresen ellenőrzik is, a Duna Tv számára ez jelenti a garanciát. Nem válaszoltak arra a kérdésünkre sem, hogy tudnak-e arról, Turi továbbadta a gyártást, pedig mind a két sorozat szerződésében szerepel az is, hogy ha a cégek másokat is bevonnak a gyártásba, arról tájékoztatniuk kell a Duna Tv-t.

Kértük a Duna Televíziót, hadd nézzük meg a döntést megalapozó szinopszisokat, de ezt a kérésünket visszautasították arra hivatkozva, hogy a sorozatok még nem készültek el, és a szinopszisok olyan információkat tartalmaznak, amelyekből a nézők előre értesülhetnek a filmek csattanójáról, ezért nyilvánosságra kerülésükkel nézőket veszíthetnek. A Duna Tv szerint "bármiféle kifogást csak a film/filmek elkészülte után áll az intézmény módjában/jogában kritikával, számonkéréssel illetni. Egy folyamatban lévő forgatás esetében semmi nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy eleve rosszhiszeműek legyünk."

A plusztámogatásokból futja rá

A Duna Tv-nek abból a 2,34 milliárd forintos állami támogatásból futja a sorozatokra, amelyet tavaly novemberben Jánosi György szocialista képviselő módosító indítványára szavazott meg az országgyűlés a csatornának. Cselényi László, a Duna Tv elnöke akkor azt ígérte, hogy a plusztámogatást - amelyet eredetileg az MTV-nek szántak - többek között új sorozatokra és a filmkínálat bővítésére fordítják majd.

A Duna Tv mindkét sorozat szerződésében leírta, hogy 2,34 milliárd forint többlet céltámogatást kapott, amelyet közszolgálati műsorok gyártására, közvetítési jog vásárlására, műszaki-technikai fejlesztésekre használhatnak. A szerződésekben kikötötték azt is, hogy amennyiben a televízió neki fel nem róható okból mégsem kapja meg a teljes támogatást, és ezért nem tudja kifizetni a koprodukciós szerződésben vállalt teljes összeget, akkor jogosult arányaiban annyival kevesebbet fizetni, mint amennyivel kevesebb támogatást kapott az ígértnél.