[origo] itthon

100
90

Már a Duna Tv vezetése is vizsgálná saját gyanús szerződéseit

[origo]|2010. 07. 01., 20:52|Utolsó módosítás:2010. 07. 02., 9:06|

A Duna Tv vezetése is vizsgálatot kezdeményez azoknak a szerződéseknek az ügyében, amelyeknél a tévécsatornát felügyelő kuratórium fideszes tagja visszaélést gyanít. A tévécsatorna több százmillió forintot fizet két műsorért, amelyek legyártása azonban csak annak töredékébe kerül.

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

A Duna Tv csütörtök este közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy az intézmény elnöke kuratóriumi vizsgálatot kér azokra a szerződésekre, amelyeknél visszaélés gyanúja merült fel. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a kifogásolt dokumentumok jogászok, ügyvédek jelenlétében és ellenőrzése mellett készültek, és szigorú garanciákat tartalmaznak minden esetleges visszaélés esetére.

A Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik Fidesz által delegált kurátora, Szabó László a hét elején azt állította: két gyanús szerződésre bukkantak a televíziónál. Szabó szerint mindkét esetben a produkció külső gyártására szerződött cég lényegesen kisebb összegért továbbadta a tényleges műsorkészítést. A fideszes kurátor ezért vizsgálatot sürget, és azt javasolja, hogy a közalapítvány akár büntetőjogi lépéseket is tegyen

A Szabó által említett egyik szerződésben a 162,5 millió forintos megbízást 48 millióért, a másikban a 205,2 milliós szerződést 64 millió forintért teljesítette a produkciót ténylegesen elvégző cég. A Duna Tv-vel leszerződött cégek bejelentett címén nem lehetetett megtalálni a vállalkozások képviselőit, és nem találni egyéb utalást sem arra, hogy működő produkciós cégekről lenne szó. (Részletek kutatásaink eredményéről ebben a cikkben.)

Az [origo] több kérdést is feltett a Duna Tv-nek azokról a cégekről, amelyekkel leszerződtek, de ezekre a csatorna nem válaszolt. Nem kívántak részleteket közölni azokról a produkciókról sem, amelyek a szerződés tárgyai voltak.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »