Munkásruhában rabolt bankot két férfi a XI. kerületben

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy pénzintézetet péntek délután a főváros XI. kerületében, az Andor utcában - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A pénzintézetet két férfi fosztotta ki; egyiküknél feltehetően fegyver is volt. Az egyik férfi az ajtóban várt, míg társa megfenyegette az alkalmazottakat, és a pénz átadására kényszerítette őket, majd együtt menekültek el a helyszínről - mondta Kormos Endre. A sajtóügyeletes szerint mindkét rablón munkásruha, láthatósági mellény és munkavédelmi sisak volt.