Vakációzni induló diákokat vert át egy alapítvány

Vágólapra másolva!
Sem a buszt, sem a szállást nem fizette ki a Sulitúra Alapítvány, amely közel hatvan győri diák és tanár görögországi vakációját szervezte. Az alapítvány igazgatója eltűnt.
Vágólapra másolva!

A görögországi nyaralásra befizetett pénzzel együtt tűnt el a Sulitúra Alapítvány ügyvezető igazgatója. A győri Apor Iskola diákjai és tanárai - összesen 56-an - nyaraltak volna 10 napig Nei Pori-ban, de az induláskor derült ki, hogy az alapítvány sem az utazásukat, sem a szállásukat nem fizette ki. Az ügyvezetőt azóta nem tudják elérni.

Kiss Judit - aki az iskolában szervezte az utazást - elmondta: korábban már kétszer is jártak a diákokkal Görögországban az alapítvány szervezésében, és eddig semmi gond nem volt. Csütörtökön azonban csak az egyik busz érkezett meg az iskola elé, a másik, amelyet az ügyvezető igazgató hozott volna, nem jött. Ekkor derült ki, hogy sem a sofőröket, sem pedig a szállást nem fizette ki az alapítvány, holott már hónapokkal ezelőtt elküldték a részvételi díjat, összesen mintegy 4 millió forintot.

Az iskola a Győri Rendőrkapitányságon tett feljelentést. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy valóban történt-e bűncselekmény, vagy önhibáján kívül mulasztott a vezető, például baleset érte.

A Független Hírügynökség úgy tudja, nem csak győri diákok jártak így. Egy budapesti iskola Korzikára utazott volna az alapítvány szervezésében, de az ő nyaralásuk is meghiúsult.