[origo] itthon

100
90

Orbán arcképét is kifüggesztetné az MSZP a hivatalokban

[origo]|2010. 07. 05., 13:19|Utolsó módosítás:2010. 07. 05., 15:04|

Előírná a közintézmények számára Orbán Viktor miniszterelnök portréjának kifüggesztését, születésnapját pedig ünnepnappá nyilvánítaná egy törvényjavaslat, amelyet az MSZP 12 országgyűlési képviselője nyújtott be. A szocialisták azt a pénteki kormányhatározatot akarták ezzel kifigurázni, amely kötelezővé tette a nemzeti együttműködésről szóló, a kormánypártok által elfogadott nyilatkozat kifüggesztését az államigazgatási szervek épületében.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Orbán arcát tenné a hivatalokba az MSZP

JÁTSSZ ONLINE!

"Jól látható helyen ki kell helyezni a Nemzeti Együttműködést Megtestesítő Személy (NEMESZ), Orbán Viktor portréját és életútjának rövid összefoglalását" - olvasható abban a törvényjavaslatban, amelyet az MSZP 12 országgyűlési képviselője nyújtott be a parlamentnek hétfőn. A javaslatban az is szerepel, hogy Orbán Viktor kormányfő születésnapját, május 31-ét ünnep- és munkaszüneti nappá nyilvánítja az országgyűlés.

A szocialisták a javaslattal arra a pénteki kormányhatározatra reagáltak, amely elrendelte, hogy minden államigazgatási szerv épületében kötelező kifüggeszteni a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatot. A nyilatkozatot a Fidesz és a KDNP képviselői (köztöük Orbán Viktor miniszterelnök) nyújtották be a parlamentnek az áprilisi választások után, és arról szól, hogy "az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek". A kormány pénteken arról rendelkezett, hogy ezt a szöveget bekeretezve, "színes formátumban, méltó minőségben" függesszék ki a nyilatkozatot. A rendelkezés ellen minden ellenzéki párt tiltakozott. (Erről bővebben itt olvashat.)

Az MSZP-sek által benyújtott javaslat szerint kötelező lenne kifüggeszteni Orbán portréját az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a helyi és kisebbségi önkormányzatok, az ombudsmanok hivatalai, a központi államigazgatási szervek és területi szerveik épületeiben, az iskolákban és az egyetemeken, a honvédség épületeiben.

"A portrét és az életutat színes formátumban, méltó minőségben nyomtatva, legalább 50x70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni" - áll a javaslatban, amely szerint a szervek vezetőinek kell gondoskodniuk az arckép tisztán tartásáról, és megfelelő megvilágításáról.

A szocialista javaslat a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről" címet viseli. A törvényjavaslat a bevezetője szerint azért született, mert az ország minden polgára ki akarja fejezni a "gyermeki szeretetet, hűséget és hálát", amelyet "a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megálmodó, azt megteremtő, majd a nemzet alkotmányos tudatába bevéső Személy iránt" érez. Orbánt a szövegben NEMESZ-nek, vagyis "Nemzeti Együttműködést Megtestesítő Személynek" nevezik.

A javaslat arról is rendelkezik, hogy ha valaki megrongálja, vagy eltávolítja Orbán portréit a hivatalokból, egy büntető törvénykönyv-módosítás után öt évig terjedő börtönnel sújtható.

A javaslat benyújtói között van Lendvai Ildikó, Kovács László, Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc is. A javaslat szövegét a parlament honlapján, itt megtalálja.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »