[origo] itthon
Nem kér Orbán nyilatkozatából Sólyom László
[origo]|2010. 07. 05., 13:26|Utolsó módosítás:2010. 07. 05., 14:59|Nem függesztik ki Sólyom László köztársasági elnök hivatalában a többe között Orbán Viktor miniszterelnök által a választások után benyújtott politikai nyilatkozatot. A Magyar Nemzeti Bank megfontolja a nyilatkozat kifüggesztését, de több állami intézmény még nem tudja, hogy mit tesz. A nyilatkozat látható helyen való kifüggesztését egy pénteki kormányrendelet írja elő.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Egyelőre nem kerül ki az áprilisi választások után a többek között Orbán Viktor miniszterelnök által benyújtott, úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat az államfői hivatal falára. A Köztársasági Elnöki Hivatal az [origo]-val azt közölte, hogy a következő államfő feladata lesz meghozni a döntést, hogy kifüggesztik-e a nyilatkozatot vagy sem. Ez azt jelenti, hogy Sólyom László mandátumának lejártáig, tehát augusztus 5-ig nem fogják kifüggeszteni a nyilatkozatot. Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg a parlament köztársasági elnökké, így ő fogja eldönteni, hogy kikerül-e a falra a nyilatkozat a Sándor-palotában.
A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, amely az államigazgatási szerveknek előírta, a kormánytól független állami szervezeteknek pedig javasolta azt, hogy helyezzék ki az úgynevezett nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot (erről bővebben itt olvashat). A határozat megemlíti, hogy a kötelező kihelyezés érinti a katonaságot is, és név szerint felsorolja azokat a független intézményeket, amelyeket felkér a dokumentum kifüggesztésére: felkérik a köztársasági elnököt, az országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit.
Azt is megszabja a határozat, hogy "színes formátumban, méltó minőségben" kell kinyomtatni a nyilatkozatot, és "legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni". Hozzáteszik, hogy a "tábla megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell". Közölnek egy honlapcímet, ahol elérhető a nyilatkozat. A dokumentum gyakorlatilag azt foglalja össze, ahogy a Fidesz számára nagyarányú győzelemmel záruló választást értelmezte beszédeiben Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az áprilisi szavazás több volt egyszerű választásnál, és most egy új rendszer alapjait rakják le.
A Főpolgármesteri Hivatalban még a kerítésre is jut a nyilatkozatból
A Magyar Nemzeti Bank sajtóosztályán azt mondták, hogy megfontolják a politikai nyilatkozat kifüggesztését. A bank döntése azért is érdekes, mert Orbán Viktor, illetve a kormány más képviselői korábban többször jelezték, elégedetlenek Simor András MNB-elnök munkájával, illetve kifogásolták, hogy korábban off-shore cégekben volt érdekeltsége. Simor válaszaiban többször jelezte a bank függetlenségét.
Az Alkotmánybíróság sajtófőnöke, Sereg András azt mondta az [origo]-nak, hogy a testület hétfőn reggel kezdődött ülésén foglalkozik a kérdéssel, döntés pedig délután várható. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája közleményben tudatta, hogy kifüggesztik a nyilatkozatot, sőt még a kerítésre is raknak nyomtatványokat, ugyanis a főváros vezetése ezzel is segíteni kívánja, hogy az emberekhez minél nagyobb számban eljusson a kormány üzenete az együttműködés fontosságáról. A városvezetés üres papírokat is kirak majd a nyilatkozat mellé, hogy az emberek felírhassák rájuk az üzeneteiket a kormánynak.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán az [origo]-val azt közölte, hogy mivel egy épületben vannak a Legfelsőbb Bírósággal, ezért előbb egyeztetnek velük, és azt követően várható döntés a nyilatkozatról. A Fővárosi Bíróságon szintén azt közölték, hogy egyelőre nem döntöttek a dokumentum kihelyezéséről, a Pest Megyei Bíróságon pedig azt mondták, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács állásfoglalására várnak. A Legfelsőbb Bíróság szóvivője, Szűcs Péter úgy nyilatkozott, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács foglalkozni fog a kérdéssel.
Nem döntöttek még az országgyűlési biztosok sem. A négy ombudsman irodái egy hivatalban vannak, jelenleg azonban a biztosok egy része tartózkodik csak Budapesten, így a közös döntésre még várni kell. Az APEH szerint náluk már folyamatban van a nyilatkozat kifüggesztése. Az Állami Számvevőszéknél azt kérték, küldjük el e-mailben a kérdésünket, és később válaszolnak. Az ÁSZ-nál épp hétfőn kezdi meg a munkát az új elnök, Domokos László korábbi fideszes képviselő, akinek kinevezését sokan bírálták politikai múltja miatt. Ezzel kapcsolatos cikkünket itt találja.
Az ellenzék tiltakozik
Az ellenzéki pártok keményen kritizálták a kormány döntését. Az LMP, amely szerint "a nyilatkozat közzétételére vonatkozó kormányzati szándék a 20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi". A párt szerint a "kormány tulajdonképpen hűségnyilatkozatot követel a független állami intézményektől", ami szerintük "nem az együttműködés, hanem a félelemkeltés rendszere". A Jobbik szerint az intézkedés "azt a rossz emlékezetű forradalmi munkás-paraszti korszakot idézi, amikor Lenin, Sztálin, Rákosi és Kádár arcképei mellett hirdettek hasonló dokumentumokat". Mindkét párt azt írta, először viccnek hitték a határozatot, a szintén tiltakozó MSZP pedig úgy fogalmazott, hogy "ez a kormányrendelet nem más, mint Orbán Viktor lemondólevele a nyugati civilizációról". A pártok reakcióiról bővebben itt olvashat.
A nyilatkozatról Orbán Viktor a parlament május 14-i nyitóülésén beszélt először. "Az országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek" - fogalmaz a nyilatkozat, amelyet június 14-én fogadott el a parlament a Fidesz és a KDNP képviselőinek támogatásával, az MSZP és az LMP tiltakozása, valamint a Jobbik tartózkodása mellett (Novák Előd jobbikos képviselő volt a kivétel, ő szintén nemmel szavazott).
Orbán arcképét is kifüggesztené az MSZP
Az MSZP 12 országgyűlési képviselője hétfőn törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint kötelezően kifüggesztetnék az állami szervek épületeiben Orbán Viktor portréját, születésnapját pedig ünnepnappá nyilvánítanák. A szocialisták ezzel a pénteki kormányhatározatot akarták kifigurázni. A javaslatról itt olvashat részletesen.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?