Demszky már nem tagja az SZDSZ-nek

Vágólapra másolva!
A legutóbbi tagrevíziónál nem erősítette meg a párttagságát, így már nem tagja az SZDSZ-nek Demszky Gábor főpolgármester, a párt egykori alapító tagja. Demszky azt mondta: nem akart részt venni a párt önfelszámolásában.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón szerdán azt mondta: már nem tagja az SZDSZ-nek. Közölte, hogy a legutóbbi tagrevíziónál nem erősítette meg a párttagságát, így nem tagja már a pártnak. Döntését Demszky azzal indokolta, hogy a párt "önfelszámolási folyamatában" nem kíván részt venni.

Demszky Gábor a honlapján olvasható önéletrajza szerint 1988-ban alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének, az SZDSZ-nek. 1990. október 31-én a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Budapest főpolgármesterévé választották, azóta, húsz éve tölti be ezt a tisztséget. 2000 decemberétől 2001 júniusáig az SZDSZ elnöke volt.

A párt tagjainak eredetileg május 25-ig kellett írásban nyilatkozniuk arról, hogy megerősítik-e tagságukat, ezt a határidőt június 11-ig meghosszabbították. Az SZDSZ június 26-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését, ezen úgy döntöttek, hogy a távozó Retkes Attila helyére nem választanak új elnököt, hanem egy öttagú ügyvivői testület vezeti a pártot a jövőben.