[origo] itthon

100
90

Közmunkások bonthatják az árvízben megsérült házakat

MTI|2010. 07. 08., 19:22|Utolsó módosítás:2010. 07. 08., 19:30|

A kormány nem pénzzel, hanem közmunkásokkal segítené az árvízben megsérült házak bontását. A kormányszóvivő szerint ha a hárommilliárd forintos újjáépítési keretből költenének erre is, lehet, hogy valakinek nem jutna tető a feje fölé.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A kormány tervei szerint az árvízzel kapcsolatban meghirdetett közmunkaprogramokban részt vevők segíthetnek a megrongálódott épületek bontásában - közölte kérdésre válaszolva a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány több mint hárommilliárd forintos keretet biztosít a magánházak újjáépítésére, illetve új lakás vásárlására, de ez a pénz nem fordítható bontásra, mert ha ezt is ebből fizetnék, akkor lehet, hogy maradnának olyan családok, amelyeknek "nem jut tető a feje fölé" - magyarázat Nagy Anna.

A kabinet ezt a helyzetet úgy igyekszik orvosolni, hogy a már meghirdetett közmunkaprogramokat kiterjesztené a bontási munkálatokra is. Vagyis az önkormányzatok nem közvetlenül pénzt adnak a bontásokra, hanem közmunkásokat biztosítanak erre a célra - mondta Nagy Anna. Kérdésre hozzátette, eredetileg 2.500 közmunkásról volt szó, de információi szerint számuk azóta már nőtt.

A parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, Jávor Benedek csütörtökön az MTI-nek azt mondta, javasolni fogja a kormánynak, hogy nyissa meg az újjáépítési keretet a bontási munkák számára is.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »