Gyurcsány ölelése árulkodik az MSZP bénultságáról

Vágólapra másolva!
Bár a választások után forrtak az indulatok az MSZP-ben, a párt vezetői várhatóan mégsem csapnak össze a szombati kongresszuson. Egy jelölt lesz a pártelnöki posztra, több ismert vagy befolyásos MSZP-s pedig visszalépett a vezető posztoktól, sőt, még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is különös gesztust tett Mesterházy Attilának. Az ellentétek azonban nem oldódtak, az [origo]-nak nyilatkozó MSZP-sek szerint többen is csak a nekik megfelelő pillanatra várnak.
Vágólapra másolva!

Bár a június elején megtartott MSZP-kongresszust megelőzően a vezető szocialista politikusok, a párt platformjai vitairatokban elemezték az áprilisi választási vereség okait, illetve élesen bírálták Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő tevékenységét, a szombatra tervezett szocialista kongresszust semmilyen érdemi vita nem előzte meg, és a látványos belső harcok is elmaradtak. Az elmúlt hetekben a megyei szervezetekben lezajlott tisztújítás sem hozott különösebb meglepetéseket, és nem készült el a párt ellenzéki stratégiája sem.

"Amikor Mesterházy és Gyurcsány összeölelkezett a júniusi kongresszuson, már tudtam, hogy a vitás kérdéseket megint szőnyeg alá seperjük" - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő MSZP-s parlamenti képviselő. A szocialista politikus szerint a választások után érthető volt ugyan a párton belüli "népharag", még várni kellett volna a tisztújítással, hogy legyen idő a sérelmek kibeszélésére, az új politikai stratégia megvitatására. Az MSZP-s képviselő azt mondta, így az elmúlt hónapban megint csak a személyi kérdésekre irányult a figyelem. A párt megyei elnökei igyekeztek megőrizni a pozíciójukat, és az országos vezetőkre terhelni a szervezet széthullásának felelősségét, a régi elnökségi tagok visszavonulása miatt keletkezett űrbe pedig számos, országosan nem ismert politikus igyekszik betódulni.

Gyurcsány hátralépett

Gyurcsány Ferenc május elején még olyan röpiratot hozott nyilvánosságra és tárgyalt meg a párt több helyi szervezetével, amely a párt vezetőit bírálta, és Mesterházy Attila korábbi miniszterelnök-jelölt pártelnökké választásának megakadályozását is kívánatosnak tartotta, igaz, a röpirat nem személyesen Mesterházy ellen szólt, Gyurcsány csak azt jelezte, hogy fontosnak tartja a frakcióvezetői és pártelnöki poszt szétválasztását. A júniusi tisztújításon azonban már Gyurcsány sem támadta a leköszönő elnök, Lendvai Ildikó által támogatott frakcióvezetőt.

Az [origo]-nak egy távozó, neve elhallgatását kérő elnökségi tag azt mondta, a Mesterházy-Gyurcsány kiegyezés része volt, hogy az elnökhelyettesi posztot a volt kormányfő által támogatott Molnár Csaba, a Bajnai-kabinet kancelláriaminisztere kapja meg. Molnár viszont szerdán bejelentette, hogy mégsem méretteti meg magát szombaton. Így ha a terveknek megfelelően csak egy elnökhelyettest választanak, a küldötteknek Balogh András, az MSZP korábbi államfőjelöltje és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszter között kell választaniuk.

Teljes megújulást ígértek

A komolyabb konfliktusnak annak ellenére sincs jele az MSZP-ben, hogy a választások után éles vita bontakozott ki a 2006 óta több mint 1,3 millió szavazót elveszítő MSZP sorsáról. A két forduló között a Népszabadságnak név nélkül nyilatkozó szocialista politikusok azt mondták, hogy a párt még a nevét és a logóját is lecseréli. A második forduló éjszakáján lemondott Lendvai Ildikó pártelnök, az elnökség pedig felajánlotta lemondását, igaz, azzal a feltétellel, hogy az alulról felfelé történő teljes tisztújításig a helyén marad, hogy ne maradjon vezető testület nélkül a párt.

Az elnökség döntését a párt alsóbb szervezeteiből rengeteg bírálat érte, tiltakozásképp testületileg lemondott a békéscsabai és a bajai szervezeteinek vezetősége, a hajdú-bihari szocialisták aláírásokat gyűjtöttek tisztújítást követelve, az elnökség egyik tagja, Vadai Ágnes pedig kilépett a testületből. Az elégedetlenséget látva az MSZP választmánya a május 15-i ülésén úgy döntött, hogy nem várnak őszig, még a nyáron megtartják a teljes tisztújítást, aminek az elnököt és elnökséget megválasztó szombati kongresszus lesz a zárása.

Kivárásra játszanak

Nem csak Molnár lépett vissza, hanem Botka László, Szeged szocialista polgármestere sem indul a választmányi elnöki pozícióért, pedig az áprilisi választásokon az MSZP legnagyobb támogatást szerző egyéni jelöltje volt. Korábban nagyon sok jelölést kapott, és az MSZP-ben biztosra vették, hogy Botka fogja váltani a jelenlegi választmányi elnököt, Simon Gábort. Botka viszont június végén jelezte, hogy egyelőre Szegeden van dolga, nem akar még országos párttisztséget vállalni.

Egy név nélkül nyilatkozó, a parlamenti frakció irányításában részt vevő szocialista képviselő szerint a párt befolyásos politikusai kivárásra játszanak: "a következő elnökségnek egyetlen feladata lesz, életben tartani a kormánypártok és az ellenzék által karanténba zárt MSZP-t, ami csöppet sem hálás feladat". A szocialista politikus azt mondta, a két év múlva sorra kerülő következő tisztújításnak már lesz tétje, hiszen majd a következő elnökség állíthatja össze a párt 2010-es választási listáit.

Egy másik, neve elhallgatását kérő parlamenti képviselő szerint a viták elnapolásának egyik következménye az a furcsa helyzet, hogy a szombati kongresszusnak a választási vereség után lemondó vezetőség készíti elő azt az ellenzéki stratégiára vonatkozó állásfoglalást, amit a szombaton megválasztandó elnökség fog majd kiteljesíteni. Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök csütörtökön azt nyilatkozta, javasolni fogják a kongresszusnak az új program és alapszabály kidolgozását, és a párt újjászervezését elősegítendő demokrata körök, klubok hálózatának kiépítését szorgalmazzák.

Gondoskodnak az öregekről

Bár a kongresszus várhatóan lecseréli az elnökségi tagok nagy részét, az [origo] által megkeresett szocialista képviselők szerint a párt ellenzéki üzemmódra való átállása még hónapokig elhúzódhat. Lassíthatja a párt magára találását, hogy az elnökségbe várhatóan számos tapasztalatlan politikus is bekerülhet, ugyanis az idősebb, évtizedek óta politizáló vezetők tartották magukat az áprilisi ígéretükhöz, és nem indulnak újból a vezető posztokért. Visszavonul a két elnökhelyettes, Lamperth Mónika és Szekeres Imre, két alelnök, Kiss Péter és Ujhelyi István, illetve Veres János korábbi pénzügyminiszter, elnökségi tag. Egy neve elhallgatását kérő, vezető MSZP-s politikus az [origo]-nak azt mondta: "a párt őket sem hagyja cserben, mindenképpen gondoskodunk róluk". Már zajlik egy szakpolitikákkal foglalkozó kabinetrendszer kialakítása, melyben Szekeres és Veres főleg gazdaságpolitikai, Kiss szociális és szakszervezeti, Lendvai pedig médiaügyekkel foglalkozhat a jövőben. Ujhelyi István májusban a parlament alelnöke lett.

Maradni akar viszont Puch László korábbi pártpénztárnok. Egy név nélkül nyilatkozó szocialista elnökségi forrásunk azt mondta, Puch kapcsolatrendszere, tudása nélkül "nehezen élné túl a párt az ellenzéki időszakot", így természetesnek vették, hogy elnökségi tag marad.

Kiszorultak a renitensek

Indult volna a választmányi elnöki posztért, de végül nem kapta meg a párt jelölőbizottságának támogatását Szanyi Tibor, az egyetlen szocialista politikus, aki Tóth József mellett az áprilisi választáson egyéniben győzött. Szanyi a választások óta folyamatosan bírálta a pártját, szorgalmazta, hogy az MSZP díjazza jobban az egyéni teljesítményt, és elítélte a tisztséghalmozást, de a tisztújításon maga is több posztra jelentkezett be. A jelölőbizottság választás elé állította, így ha szombaton megkapja a küldöttek támogatását, bekerülhet az elnökségbe.

A Szili Katalin, a parlament korábbi elnöke által szervezett Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) közgyűlése június végén arról döntött, hogy a mozgalom önálló jelölteket fog állítani az önkormányzati választásokon. Bár Szili később tagadta, hogy az MSZP-vel szemben indulnának, egy, a mozgalomban korábban részt vevő, de később azt elhagyó MSZP-s politikus szerint a "Szili alól kezd kifutni a szervezet", a pártból korábban kiszorult, az SZJM-be belépett politikusok egyre hangosabban követelik a nyílt szakítást az MSZP-vel. "Az önkormányzati választás lesz a vízválasztó, ha tényleg lesz ellenjelöltjük velük szemben, akkor Szilinek döntenie kell" - állította a névtelenséget kérő szocialista politikus.