[origo] itthon

100
90

Tömegverekedés tört ki a Fejér megyei Ercsiben

Független Hírügynökség|2010. 07. 09., 10:13|Utolsó módosítás:2010. 07. 09., 10:49|

Tömegverekedésbe torkollott egy vita csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. Két család esett egymásnak, majd többen csatlakoztak hozzájuk. A dulakodásban hárman sérültek meg. Az ügyben csoportos garázdaság miatt indult eljárás. Sárbogárdon is verekedéshez kellett kivonulniuk csütörtökön a rendőröknek: ott ásóval támadtak egy férfira.

JÁTSSZ ONLINE!

50-60 fős tömegverekedéssé fajult egy vita, amely két család tagjai között kezdődött csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben - közölte pénteken a rendőrség. A két család a Gárdonyi utcában esett egymásnak, a szóváltásba mindkét társaság részéről egyre többen kapcsolódtak be. A kialakult tömegverekedésben két nő és egy férfi könnyebben meg is sérült. A helyszínre rendőrök érkeztek, a családok ezután visszavonultak lakásaikba. A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával indított eljárást, négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Ők mindannyian tagadtak, azt mondták: ott sem voltak a helyszínen a kérdéses időben.

Csütörtök délután Sárbogárdon is verekedéshez kellett kivonulniuk a rendőröknek. Egy férfi kért segítséget a rendőrségen, miután többen ásóval támadtak rá egy benzinkúton. Az általa is ismert támadó és társai valószínűleg egy korábbi konfliktus miatt rontottak rá, először szétverték haragosuk autójának fényszóróját, majd amikor ezt számon kérte rajtuk, nekiestek. A földre került férfit ásóval verték, és leszakították a pólóját is. Karlánca, nyaklánca, telefonja, papírjai,a zsebében lévő készpénze állítása szerint eközben mind eltűnt. A töltőállomáson lévő kamerák felvételei alapján a rendőrök öt férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »