Vágólapra másolva!
Miniszteri székből való távozása után szerződést kötött a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szűcs Erikával. Az MSZP-s politikus összesen 5,8 millió forint kapott az Út a munkáért program monitorozásáért - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Négy hónappal a szociális és munkaügyi miniszteri székből való távozása után szerződést kötött saját korábbi tárcájával az MSZP-s Szűcs Erika - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a szocialista politikus 2009 szeptembere és 2010. január között havi 900 ezer, január és május között pedig havi 450 ezer forintot kapott az Út a munkáért program monitorozásáért. Szűcsnek a programmal kapcsolatban megjelent sajtócikkeket, híradásokat kellett feldolgoznia, elemeznie.

Szűcs a Magyar Nemzetnek azt mondta: kreatív újdonságokat hozó szellemi munkát végzett. Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e magasnak a megítélt összeget, a korábbi miniszter azt mondta: "Egy szervizben 5000 forintos órabérért dolgoznak, én 5850-et kaptam".