[origo] itthon

100
90

Elfogták a felcsúti polgármesteri hivatal fosztogatóit

Független Hírügynökség|2010. 07. 19., 16:36|Utolsó módosítás:2010. 07. 19., 16:42|

A rendőrség elfogta annak a négytagú pusztaszabolcsi bandának a tagjait, akik öt Fejér megyei polgármesteri hivatal melléképületébe törtek be. A banda főleg fűkaszákat, benzint és gázolajat vitt el a melléképületekből, de egy iskolába és egy élelmiszerboltba is betörtek.

JÁTSSZ ONLINE!

"Elfogták a bicskei rendőrök azt a négytagú pusztaszabolcsi társaságot, amely az elmúlt egy hónapban öt Fejér megyei polgármesteri hivatal melléképületébe tört be - volt, ahova kétszer is. A csapat tagjai ezen kívül betörtek egy általános iskolához tartozó épületbe, illetve egy élelmiszerboltba is. A három férfit, valamint női társukat őrizetbe vették" - közölte hétfőn a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A betörők jártak Lovasberényben, Felcsúton, Száron, Válon, valamint Vértesacsán, utóbbi település önkormányzatánál kétszer is. Mindegyik esetben a melléképületbe hatoltak be, és azokból fűkaszákat, valamint benzint és gázolajat vittek el.

A négyfős betörő banda ezen kívül két alkalommal is megkísérelt behatolni a vértesacsai élelmiszerboltba, egyszer sikeresen. Akkor körülbelül 350 ezer forint értékben vittek el különböző dolgokat az üzletből. Az Alcsútdobozi Általános Iskola melléképületébe is betörtek, és egy fűkaszával, valamint 60 liter benzinnel távoztak.

Az egyik betörés után, menekülésük közben az egyik helyi polgárőrnek sikerült megjegyeznie a kocsijuk rendszámának egy részét, ez alapján jutottak el a bűnözőkhöz a nyomozók. A 17, a 18 és 26 éves pusztaszabolcsi férfiakat és sofőrjüket, egy 39 éves nőt a bicskei nyomozók a hétvégén fogták el. Korábban a társaság tagjai már voltak büntetve hasonló ügyekben. Azt még vizsgálják, hogy a csapat nem vett-e részt más bűncselekményekben is.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »