[origo] itthon

100
90

Orbán pár napos haragra számít az IMF-fel

Szabó András|2010. 07. 19., 16:57|Utolsó módosítás:2010. 07. 19., 18:33|

Az IMF-tárgyalások összeomlása után Orbán Viktor az [origo] információi szerint arról beszélt saját párttársainak, hogy a bankadót is tartalmazó gazdasági akciótervről szóló csütörtöki szavazás után csillapodni fognak a kedélyek. A tárgyalások összeomlása szombaton vált egyértelművé, de az IMF tárgyalói egy kormányzati forrás szerint már pénteki találkozóikat is lemondták.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Orbán Viktor

JÁTSSZ ONLINE!

Hétfőn a parlamentben is az IMF-fel folytatott tárgyalások hétvégi összeomlása volt a téma, és erről volt szó a Fidesz délelőtti frakcióülésén is. Orbán Viktor miniszterelnök az ülés előtt újságíróknak azt mondta ugyan, hogy Matolcsy György gazdasági miniszter az illetékes a tárgyalások ügyében, a frakció előtt ő maga hosszan beszélt a tárgyalásokról - tudta meg az [origo] több fideszes képviselőtől, akik a zárt ajtók mögött zajló megbeszélésről csak azzal a feltétellel mondtak részleteket, ha nem közöljük a nevüket.

Az egyik képviselő szerint a higgadtnak tűnő Orbán arról beszélt, hogy egy fontos kérdésben volt vita az IMF-fel, és ez a bankadó. A valutaalap tárgyalóiról a kormányfő azt mondta, úgy viselkedtek, mintha a magyar bankok érdekvédelmi szervezetétől jöttek volna - mondta a képviselő, aki szerint Orbán ugyanakkor azt is közölte, hogy szerinte az IMF a bankadóról szóló csütörtöki parlamenti szavazásig fog nyomást gyakorolni Magyarországra, ezután pedig majd konszolidálódik a helyzet.

Már pénteki tárgyalásokat is lemondtak

A tárgyalások összeomlása a hétvégén vált nyilvánvalóvá, hétfőn reggel pedig a hírek hatására meredeken zuhanni kezdett a forint. A konfliktus a bankokra jelentős terhet rovó adó, a jegybankelnök fizetésének csökkentése és a jövő évi költségvetés tervezése körül alakult ki, részletek ebben a cikkünkben. Az egyik képviselő szerint Orbán is megerősítette a frakcióülésen, hogy a vitás kérdések között volt az MNB vezetői fizetésének csökkentése is.

A kormány és az IMF között több tárgyalási forduló is volt a múlt héten, mielőtt a washingtoni központú szervezet képviselői hazautaztak - mondta az [origo]-nak hétfőn egy szintén a neve elhallgatását kérő kormányzati tisztviselő. Szerinte pénteken például az eredeti tervek alapján a közigazgatási tárca vezetőivel találkozott volna az IMF delegációja, de végül ezt a tárgyalást lemondták.

Egyszer Orbán is tárgyalt

Ezek után nem volt meglepő, hogy szombaton megszakították a tárgyalásokat - tette hozzá a tisztviselő, aki szerint az IMF eredetileg azt tervezte, hogy minden tárca vezetőivel leül majd tárgyalni, és minden minisztériumból több vezetővel is szerettek volna beszélgetni, de már a tárgyalások elején érezhető volt, hogy nem fog létrejönni kompromisszum.

Hasonlóan fogalmazott a Fidesz egyik befolyásos politikusa is, aki szerint a kormány azt vette zokon, hogy az IMF nem csak abba akart beleszólni, hogy mekkora legyen a hiánycél, hanem abba is, hogy azt milyen intézkedésekkel érjék el. Egy, a tárgyalásokat követő kormányzati tisztviselő azt mondta, az IMF tárgyalói kifogásolták többek között azt, hogy meghosszabbították a gázártámogatás rendszerét.

A Fidesz első vonalához tartozó egyik képviselő szerint a tárgyalások közel két hétig folytak, az egyik tárgyaláson személyesen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Orbán vélhetően azért is szoros figyelemmel tudta követni a tárgyalásokat, mert egyik főtanácsadója az a Szapáry György, aki korábban épp az IMF-nél dolgozott.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »