[origo] itthon
Óvatosan kerülgette egymást Fico utódja és Orbán
[origo]|2010. 07. 20., 15:47|Utolsó módosítás:2010. 07. 20., 22:32|Áttörést nem hozott a feszült szlovák-magyar kapcsolatban a visegrádi országok keddi csúcstalálkozója, de a két új kormányfő külön is tárgyalt a viszony javításáról. Iveta Radicova szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy januárig várják Budapesttől, hogy módosítson az általuk kifogásolt állampolgársági törvényen.
A barátságos gesztusok jegyében zajlott a visegrádi négyek - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia - miniszterelnökeinek keddi budapesti csúcstalálkozója. A vendégek kiálltak a magyar kormány mellett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kialakult konfliktus ügyében is.
"A visegrádi négyek kormányfői egyetértettek abban, hogy növelni kell a költségvetési fegyelmet, de Orbán Viktornak most meg kell adni a bizalmat, nem szabad senkit sem kioktatni" - mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök a csúcstalálkozója után, utalva arra, hogy a hétvégén megszakadtak Magyarország és a Nemzetközi Valutalap közti tárgyalások, ami a lengyel valuta árfolyamát is befolyásolta. Igaz, Petr Necas cseh kormányfő a tájékoztatón arra is figyelmeztetett, a költségvetési fegyelmet a V4-nek kiemelten kell kezelnie, hiszen ha valamelyik ország bajba kerül, az átterjed a másikra is.
Újoncok egymás között
A találkozó azért is kapott a szokásosnál nagyobb figyelmet, mert Lengyelország kivételével mindegyik államnak új vezetője van. Közülük is leginkább a magyar és a szlovák miniszterelnök viszonyát kísérte érdeklődés az elmúlt hónapokban egyre feszültebbé váló viszony miatt.
A négy kormányfő közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor erre a kapcsolatra utalva elismerte, hogy vannak "bilaterális konfliktusok". Azt is mondta ugyanakkor, hogy a V4-ek új elnökétől, Szlovákiától, illetve az ország új kormányfőjétől, Iveta Radicovától várják az új impulzusokat az együttműködés erősítése érdekében. A szlovák miniszterelnök is kitérő választ adott a szlovák-magyar viszonyra vonatkozó újságírói kérdésre, azt mondta, a V4-eknek most azt kell keresniük, ami összeköti, nem pedig azt, ami szétválasztja őket. Radicová szerint ezért a jövőben Pozsony az energiabiztonságra, a gazdasági együttműködésre és a közös EU-s fellépésre teszi a hangsúlyt.
A szlovák kormány januárig vár
Később Orbán és Radicová külön is tárgyalt egymással, ezt követően azonban már csak a szlovák kormányfő tartott sajtótájékoztatót. Radicová szlovákul beszélt, de egyik munkatársa később angolul összefoglalta tudósítónknak az elhangzottakat. E szerint a kormányfő azt mondta, hogy a két kormány között elindult az egyeztetés a vitás kérdésekről.
A szlovák-magyar alapszerződés értelmében a nézeteltéréseket a magyar-szlovák vegyesbizottságokban szakértők fogják rendezni, és nem üzengetnek tovább a sajtón keresztül egymásnak - mondta a szlovák kormányfő, aki szerint az Orbán Viktorral folytatott tárgyaláson szóba került a magyar parlament által májusban elfogadott kettős állampolgársági törvény is. Radicová azt mondta, felhívta a magyar kormányfő figyelmét, ha Magyarország nem veszi figyelembe a szlovák észrevételeket és januárig nem módosít a törvényen, akkor a pozsonyi kormány lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy a magyar törvényt ne lehessen Szlovákiában alkalmazni.
Az állampolgársági törvény ellen még az előző szlovák kormányfő, Robert Fico idején fogadtak el egy válaszlépést, amelyet Radicová már korábban bírált ugyan, de egyúttal azt is jelezte, hogy nem ért egyet azzal, ahogy a magyar parlament elfogadta a törvényt. Radicová a HVG-nek július elején adott interjújában azt mondta, Magyarország megtehette volna, hogy a törvény elfogadása előtt egyeztet északi szomszédjával. Emellett azt is ígérte, hogy a Fico-kormány által Szlovákiában bevezetett, a nemzetiségek nyelvhasználati jogait korlátozó "értelmetlen intézkedéseket" el fogják törölni.
Csehország gyakorló repülőket ajánlott fel
Petr Necas cseh miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott keddi budapesti tárgyalásán tizennégy, a hangsebességet el nem érő gyakorló repülőgépet - L-159-est - ajánlott fel a magyar hadseregnek. "A cseh hadsereg a pilóták felkészítésére Gripen vadászgépeket és L-159-es gépeket használ. Tapasztalatainkat felajánlottuk a magyar légierőnek is" - mondta Necas Csehország 14 darab L-159-es gépet tudna adna bérbe Magyarországnak.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?