[origo] itthon

100
90

Még vár a Fidesz a napi testnevelésórákkal

[origo]|2010. 07. 22., 12:44|Utolsó módosítás:2010. 07. 22., 13:46|

A Fidesz oktatáspolitikusainak tiltakozására egyelőre lekerül a napirendről az a törvénymódosítás, amely előírná, hogy heti öt testnevelésórát kell tartania az iskolákban. Az oktatási bizottság fideszes alelnöke szerint a napi egy tornaóra ötletével ők is egyetértenek, és ősszel visszatérnek a témára.

JÁTSSZ ONLINE!

Egyelőre mégsem lesz heti öt testnevelésóra az általános iskolákban, mert a Fidesz-frakció is támogat egy benyújtott módosító javaslatot, amely kivenné az erre vonatkozó részeket a törvénytervezetből. A módosító javaslatot az oktatási bizottság nyújtotta be július 19-én és további szakpolitikai egyeztetések szükségességével indokolja, hogy miért nem vezetné be a heti öt tornaórát.

"Amikor a javaslat megjelent, Pokorni azt mondta, hogy több szempontból nincs jól összerakva" - mesélte az [origo]-nak Pósán László, az oktatási bizottság fideszes alelnöke, hogy milyen kifogásai voltak a bizottságnak, illetve annak elnökének, Pokorni Zoltánnak. Pósán szerint több részlet sem volt pontosan kidolgozva, például az, hogy mikortól kerülne bevezetésre a heti öt testnevelésóra, hogyan változna meg az órarend, vagy hogy kik tarthatnák meg a szakedzéseket.

Szerinte nem meglepő, hogy ilyen részletekre nem gondoltak a heti öt testnevelésóra tervét is tartalmazó, sporttal összefüggő törvények módosító javaslatait kidolgozó fideszes politikusok. "Egyikük sem dolgozott közoktatásban, nem értenek hozzá, de nem volt ebből probléma, sikerült meggyőznünk őket" - mondta Pósán az eredeti törvényjavaslatot benyújtó Bánki Erikről, Szalay Ferencről, Csizi Péterről és Soltész Miklósról.

Pósán azt mondta, volt egy frakción belüli vita a tornaórák számának azonnali megemelésének támogatóival, de végül elfogadták a szakmai érveiket és az egész frakció egységesen támogatja a módosító javaslatot. Pósán szerint az elvet ők is teljes mértékben támogatják, és leghamarabb az őszi ülésszakban kidolgozhatják a részleteket. Szerinte optimális esetben a 2012-ben kezdődő tanévben vezethetik be az elsősöknek a heti öt tornaórát.

A napi rendszerességű testnevelésóra bevezetését a Fidesz választási programjában megígérte. A sporttal összefüggő törvényekről csütörtök délután szavaznak a parlamentben és Pósán elmondása szerint biztosan elfogadják a módosított törvényjavaslatot.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »