[origo] itthon
Rendet tenne a motyójukból falatozó képviselők között Kövér László
MTI|2010. 07. 23., 6:34|Utolsó módosítás:2010. 07. 23., 9:26|Új házszabályt alkotna 2014-re és szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be Kövér László, akit csütörtökön választottak házelnökké. A politikus az MTI-nek adott interjúban azt mondta, politizáló házelnöknek készül. Ha egy jobbikos képviselő a Magyar Gárda egyenruhájában jelenne meg az ülésteremben, akkor sem hívna rendőrt, ha lenne hozzá joga - mondta a Magyar Rádiónak.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static4.origos.hu/i/1007/20100722schmittpa2.jpg)
Schmitt Pál gratulál Kövér Lászlónak a szavazás után
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Az országgyűlés csütörtökön házelnökké választotta a Fidesz egyik alapítóját, Kövér Lászlót, aki az MTI-nek politizáló házelnökként írta le azt a szerepkört, amelyet betölt majd a parlament élén. "Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, nem szerettem soha a protokollt" - mondta, hozzátéve, meglepő lenne az is, ha azt mondaná, a nem politizáló házelnökök modelljét szeretné követni.
"Egy dolog, hogy pártpolitikusként milyen véleménye van az embernek, és más a helyzet, ha közjogi pozícióban van. Ez azt jelenti, hogy a házelnöki székből nem fogom kritizálni az MSZP-t, de amikor lejövök a pulpitusról, akkor úgy viselkedek, ahogy egy pártpolitikus szokott, elmondom azt a véleményem" - mondta erről az új házelnök a Magyar Rádió 180 perc című műsorának pénteken reggel.
Lesznek olyan célkitűzései, amelyek az országgyűlés normálisabb működésével, tekintélyének megerősítésével függnek össze - mondta Kövér. Szerinte 1990-től kezdve a parlament tekintélye fokozatosan épült le, s ez nem független a képviselők viselkedésétől és a sajtó "tálalásától" sem. Úgy véli, az elmúlt években eljutottak egy olyan mélypontra, hogy "egyes miniszterek kirakták a motyójukat a bársonyszék előtti kisasztalra, és ott falatoztak, ha megéheztek, és bizonyos képviselőcsoportokban bevett dolog, hogy behozzák az üdítőiket az ülésterembe". Ezek csak a legkirívóbb példák, de minden ilyen, bagatellnek számító, ám az országgyűlés tekintélye szempontjából fontos problémát meg kell oldani. Ide sorolta még az érintkezést a sajtóval, a dohányzás ügyét, a beléptetést és a parkolást. A tévéstábokat nem engedi vissza az ülésterembe.
Nem hívna rendőrt a Gárda-mellényes képviselőkre
Kövér szerint 2014-re - amikorra megváltozik az országgyűlés, hiszen feleannyi képviselő lesz, mint most - érdemes lenne új házszabályt alkotni. Szerinte jobb lenne egy szakaszosabb ülésezési rendet bevezetni, amelyben kis ciklusok vannak. Mindezt azért, hogy a parlament viszonylag koncentráltan tudjon a plenáris üléseken dönteni, vitázni, több idő jusson a bizottsági munkára, valamint arra, hogy az egyéni képviselők több időt tudjanak fordítani választókerületi munkájukra. Nagyjából az 1998 és 2002 között már kipróbált irányba kellene mozdulni, de ebben is, miként minden, a Ház működését érintő kérdésben, számít a képviselők és a frakciók javaslataira.
Az ülésvezetés és a Jobbik kapcsolatáról azt mondta, megérti a párt helyzetét, hiszen egyszerre kell konszolidált pártként beilleszkednie egy olyan szisztémába, amelyet a választások előtt még rendszerellenes mozgalomként támadott, valamint azt a látszatot fenntartani, hogy továbbra is ilyen mozgalom, és támadja azt a rendszert, amelyben benne ül. "Értem ezt a feloldhatatlan dilemmát, és bizonyos értelemben együttérzően nézem azt a vergődést, amelyet a Jobbik produkál" - tette hozzá, megjegyezve, annak örülne, ha a Jobbik megtalálná a normális határokat, és azokat nem lépné át.
Kövér a Magyar Rádió kérdésére két konkrét ügyről is beszélt. Novák Előd bekiabálásáról azt mondta, helyesen járt el a házelnök, ugyanakkor szerinte a Jobbik "performanszainak" az a célja, hogy felhívják magukra a figyelmet, ezért a házelnök és a parlamenti többség sokszor akkor jár el helyesen, ha nem fordít figyelmet ezekre az akciókra, nem adnak nyilvánosságot ezeknek azzal, hogy reagálnak rájuk. "Attól, hogy valaki egy betiltott szervezet egyenruhájában jelenik meg, még nincs jogom rendőrt hívni az ülésterembe, de ha lenne se tettem volna meg ebben az esetben" - válaszolta a arra a kérdésre, mit tett volna az elnök helyében, amikor az alakuló ülésen Vona Gábor a Magyar Gárda melllényében tett esküt. Kövér szerint az ilyen eseteket az ülés után kell elrendezni.
Arra a kérdésre, nem esett-e neki rosszul, hogy a házelnöki kinevezés egy nagyobb forgatókönyv része volt, amely szerint Schmitt Pál leköszönő házelnök után második befutóként került a posztra, úgy válaszolt: a politikus is csak ember, neki is vannak személyes szempontjai. "Az én házelnöki tekintélyemet, ha lesz ilyen, nem az fogja befolyásolni, hogy nem a parlament alakuló ülésének a napján választottak házelnökké, hanem az, hogy megállom-e a helyemet" - közölte.
Kövér szerint ő sosem nyilatkozott olyat, hogy nem értett egyet Schmitt Pál államfővé jelölésével, ez a sajtóban terjedt el. "Schmitt Pált alkalmas köztársaságielnök-jelöltnek tartottam, és alkalmas köztársasági elnöknek tartom" - jelentette ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy egy politikusnak lehet önálló véleménye, javaslata, "és ha én tettem volna jelölést a frakciónak - ahogy nem én tettem, mert nem én vagyok a párt elnöke -, akkor én mást javasoltam volna, mert mást még alkalmasabbnak gondoltam ennek a pozíciónak a betöltésére".
Politizáló házelnöknek készül
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével kapcsolatban azt mondta, "lehet, hogy nem jutott volna jobb ötlet eszembe, mint Domokos László, akit kiváló pénzügyi szakembernek tartok". Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnök "ebbéli képességeit nem ismerem, személyes és pláne politikai szimpátia meg finoman fogalmazva nem fűz hozzá. De őt is megszavaztam. Igaz, titkos volt a szavazás, de talán elhiszi mindenki nekem, hogy mindkét emberre igennel voksoltam, és ugyanígy fogok tenni minden olyan személy esetében, aki bárkinek az előterjesztése után a frakció bizalmát élvezi" - fejtette ki.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát firtató felvetésre elmondta, e testület egy adottság, és jó példa arra, hogyan tud politizálni egy házelnök. Hangsúlyozta azonban, hogy párhuzamos, ugyanarról szóló fórumokat értelmetlen működtetni. Ha lesz újra Magyar Állandó Értekezlet, el kell gondolkozni azon, hogyan tud a két fórum úgy működni egymás mellett, hogy funkciómegosztás legyen közöttük, és mindkettőnek meglegyen a maga szerepe. Kiemelte, a házelnöki poszt elvállalásában nagyon fontos szempont volt, hogy a határon túli közösségekkel, az "elszakított nemzetrészekkel" való kapcsolattartásra e fórum a házelnök vezetése alatt létezik.
A valutaalappal és az unióval folytatott tárgyalásokkal összefüggésben közölte: egyetért azzal, hogy a kormány minden lehetséges eszközt felhasználva "mentse meg azt a képzetet a magyar polgárok számára, hogy ebben a hazában azért alapvetően mégiscsak ők az urak, és alapvetően az történik, amit ők akarnak". Az elmúlt nyolc évben "előzékenyen házhoz mentünk a pofonokért": ennek az időszaknak véget kell vetni, mert az embereknek nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi, hitbéli tartalékaik is kimerültek - tette hozzá.
Mint fogalmazott, felfogása szerint minden ilyen vita arról szól, lehet-e még Magyarországon emberi életet élni, vagy pedig "idejön egy arctalan pénzügyi szervezetnek a magyar emberek számára ismeretlen képviselője", és lediktálhatja a kétharmados parlamenti többségnek, mi a teendő például egy jegybankelnök fizetését illetően.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?