[origo] itthon

100
90

Előzetesbe került a rendőrt gázoló férfi

MTI|Független Hírügynökség|2010. 07. 25., 16:11|Utolsó módosítás:2010. 07. 25., 16:14|

Egy hónapos előzetes letartóztatásba helyezte vasárnap a bíróság azt a férfit, aki pénteken halálra gázolt egy rendőrt. A bírói döntés jogerős.

JÁTSSZ ONLINE!

Letartóztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken halálra gázolt egy rendőrt - közölte a Fővárosi Bíróság.

A hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását egy hónapra rendelte el az elsőfokon eljáró bíróság. A döntés jogerős, az indoklás szerint ugyanis fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye.

P. Zoltánt péntek délután a XIV. kerületben akarta megállítani két egyenruhás, de elhajtott. A férfit a Keletinél sikerült megállítani, ám az hirtelen hátramenetbe kapcsolt, ekkor ütötte el az egyik rendőrt, aki a helyszínen meghalt. Az autóst végül a IX. kerületi Gubacsi úton fogták el női utasával együtt.

A gázoló szombatra virradó éjszaka részletes vallomást tett az ügyészségben, és tettét is nagyrészt beismerte. Mint kiderült, a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, jogosítványa sem volt, és az sem tisztázott, kié volt a kocsi, amelyet vezetett. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy nem állt meg, amikor a járőrök ellenőrizni akarták.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Máthé Zoltán Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »