[origo] itthon

100
90

Omladozó löszfalak veszélyeztetnek több házat is a Dél-Dunántúlon

MTI|2010. 07. 29., 11:44|Utolsó módosítás:2010. 07. 29., 11:59|

Június óta gyakrabban fordulnak elő lakóházakat is veszélyeztető löszfalomlások a Dél-Dunántúlon. Az önkormányzatok nem tudnak mit kezdeni a problémával, mert a földomlások által okozott kárt nem lehet a vis maior alapból megtéríteni.

Forrás: MTI

A fotó Dunaszekcsőn készült

JÁTSSZ ONLINE!

A júniusi esőzések óta elszaporodó löszfalomlások a Dél-Dunántúlon több házat is veszélyeztetnek, de a károkat egyelőre senki sem tudja megtéríteni. Löszfalak mozgásáról számoltak be Nagyszékelyben, Ozorán, Szakályban és Simontornyán is.

Az ozorai jegyző, Németh Györgyné szerint 8-10 ház udvarára omlott nagy mennyiségű, esetenként 30 köbméternyi föld, egy épületet alatt a talaj, a Dózsa György utcát megtámasztó rézsű csúszott meg. A lakosok az önkormányzat segítségét kérték, de a jegyző szerint nem kaphatnak vis maior támogatást, ugyanis az csak az önkormányzati vagyonban esett kár után jár. "Megoldást nem tudunk adni, mindenkinek magának kell védekeznie" - mondta a jegyző.

Várkonyi Zoltán, Nagyszékely polgármestere szerint az általa vezetett településen 100 házat érintenek löszfalak, és tizenöt épület udvarára omlott le nagy mennyiségű föld. Az önkormányzat itt sem tud segítséget adni a háztulajdonosoknak.

A Pécsi Bányakapitányság adatai szerint a Dél- Dunántúlon 250-260 települést érinthet a löszfalomlás. Kraft János bányafelügyeleti geológus szerint Ozorán és Nagyszékelyben 8-10 méter magas, tömbökben omló partfalak jelentenek veszélyt a házakra.

A települések nem tartják kötelezőnek, hogy a rendezési tervekben lehatárolják a földtani veszélyforrásokat, pedig ha ezt megtennék akkor könnyebb lenne terveket készíteni az épületek biztonságához - mondta. A bevágásokkal kialakított terepen a házfelújítások, új házak építése miatt a csapadékvízre érzékeny, erózióra hajlamos kőzettér elkezdett gyengülni. Minél több építmény van ezeken a helyeken, minél többet bontják meg az altalajt, annál több problémával fognak találkozni - tette hozzá.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Máthé Zoltán Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »