Tagadja a szándékosságot a diáklányt megkéselő dunaújvárosi tanárnő

Vágólapra másolva!
Nem szándékosan bántotta a lányt - állítja az a dunaújvárosi tanárnő, aki szombat hajnalban mellkason szúrt egy tizenhat éves diákot, amikor a lány a lakásának ablakán dörömbölt. A lány már túl van az életveszélyen.
Vágólapra másolva!

Akár egy hónapon belül jogerős ítélet születhet annak a dunaújvárosi tanárnőnek az ügyében, aki szombaton hajnalban mellkason szúrt egy tizenhat éves lányt. A rendőrség a gyorsított eljárás lehetőségét vizsgálja - közölte hétfőn R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 34 éves középiskolai angoltanárnő azután szúrta meg a lányt, hogy ő nem hagyta abba a dörömbölést a lakásának az ablakán. A lányon a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban életmentő műtétet hajtottak végre. A kórház főigazgatója, Mészáros Lajos hétfőn a lány édesanyjának kérésére csupán annyit árult el, hogy túl van az életveszélyen. Ezt megerősítette a rendőrségi szóvivő is, aki elmondta: már ki is hallgatták a lányt.

R. Szabó Ágnes azt mondta: a tizenhat éves lány a barátnőjét kereste a tanárnőnél, ezért dörömbölt. A tanárnő először a rendőrségtől segítséget kért, mire a lány elment. A járőr távozása után azonban visszatért, és ismét dörömbölni kezdett. Ekkor szúrt ki az ablakon többször a tanárnő, egy konyhakéssel megsebesítve a lányt. A mentőket a lakásban tartózkodó másik diáklány hívta ki. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A tanárnő szabadlábon védekezik.

Hétfőn azt nyilatkozta az Rtl Klub Híradójának, hogy nem akarta megszúrni a diáklányt, ő csupán azt szerette volna, hogy a gyerek menjen haza, a konyhakéssel el akarta ijeszteni. Sajtóhírek szerint a tanárnő és a lány között - aki egyébként nem volt a tanítványa - korábban bizalmas viszony volt, de kapcsolatuk megromlott, és a lány azért ment a tanárnő lakásához, hogy rendezze azt. A tanárnő ezt tagadja, azt mondja, ismeri ugyan a lányt és néha beszélgettek, de nem voltak barátok. Az állítólagos bizalmi viszonyt kikéri magának. "Ilyenről szó sem volt, nem tudom, fogalmam sincs, hogy honnan veszik" - nyilatkozta a tanárnő.