Vádat emeltek a pécsi egyetemi lövöldöző ellen

2010.08.03. 15:30

Már a bíróságon van a pécsi egyetemi lövöldöző elleni vádirat, az első tárgyalás valószínűleg ősszel lesz. A zavart elmeállapotú, de a szakértő szerint büntethető hallgató 2009. november 26-án egy embert megölt, hármat megsebesített a pécsi egyetemen.

Vádat emelt az ügyészség az egy halálos áldozattal és három súlyos sérülttel járó tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen, az ügy iratai a napokban megérkeztek a Baranya Megyei Bíróságra. Hajdu István, a bíróság szóvivője kedden az MTI-nek azt mondta: az ügyészség előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztetve, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt emelt vádat G. Ákossal szemben. Az első tárgyalási nap még nincs kitűzve, arra várhatóan az ősz folyamán kerül sor.

A vád szerint a 23 éves G. Ákos gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a pécsi egyetem biofizikai intézetében sportlövő-pisztolyával megölte egy 19 éves csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert, egy 36 éves laboránst és egy 54 éves takarítónőt. A rendőrség a közelmúltban zárta le a büntetőeljárás nyomozati szakaszát, és az eddig keletkezett mintegy háromezer oldalas iratanyagot átadta az ügyészségnek.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nyolcvan tanú tett vallomást, fél tucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg. "Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott, viszont kérte az összes irat másolatát" - mondta Zsobrák.

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor, de mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. A pécsi egyetemi lövöldözésről szóló [origo]-cikkeket itt olvashatja, helyszíni riportunkat pedig itt találja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK