Horgászboltot kifosztó fiatalokat fogtak el Nógrádban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették azt a három érsekvadkerti fiatalembert, akik heteken át fosztogattak Érsekvadkert és Balassagyarmat területén - közölte csütörtökön a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A két fiatalkorú és felnőtt társuk több betöréses lopást követett el júliusban és augusztus elején: pékségbe, gyógyszertárba, sörözőbe, horgászboltba és különböző vegyeskereskedésekbe törtek be. Az elkövetők a legtöbb helyről készpénzt vittek el, de élelmiszereket, édességet, dohányárut, gyógyszereket és horgászfelszerelést is loptak.