[origo] itthon

100
90

Kivizsgálja az MDF elnöksége a nagykanizsai MSZP-s szövetséget

MTI|[origo]|2010. 08. 06., 16:19|Utolsó módosítás:2010. 08. 06., 16:36|

Az MDF országos elnöksége nem tudott arról, hogy a nagykanazsiai szervezet választéási megállapodást kötött az MSZP-vel és az MSZDP-vel. A pártvezetés kivizsgélja, hogy mi történt, illetve szólnak-e érvek az együttműködés mellett. Közben Kőbányán is hasonló szövetség jött létre az MSZP és az MDF közt.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Vizsgálatot indít a Magyar Demokrata Fórum elnöksége, mert nem tudott arról, hogy a párt helyi szervezete Nagykanizsán választási együttműködést kötött az MSZP-vel és az MSZDP-vel - közölte pénteken Horváth István Attila, a párt elnökhelyettese. Horváth úgy fogalmaz: a párt országos elnöksége az önkormányzati választásokat alapvetően helyi ügyként kezeli, ezért az elmúlt húsz évben "sokféle koalíció jött létre és esett szét" az ország különböző településein. Az MDF nagykanizsai szervezete által tervezett választási együttműködésről azonban "a párt elnöksége nem tudott, nem tárgyalta, így jóvá sem hagyhatta".

Az elnökhelyettese szerint "a tervezett nagykanizsai együttműködés szöges ellentétben áll az országos gyűlés által meghatározott stratégiával", ezért az elnökség vizsgálatot indít, hogy "kiderítse, mi történt Nagykanizsán, milyen érvek szóltak az együttműködés mellett". A párt elnöksége a vizsgálat eredménye alapján teszi meg a szükséges intézkedéseket, ugyanakkor az alapszervezeteket továbbra is az önálló indulásra vagy a civil szervezetekkel történő összefogásra buzdítja.

Nagykanizsán csütörtökön jelentették be az MSZP, az MSZDP és az MDF városi vezetői a választási eredmények kihirdetéséig tartó együttműködést. Eszerint a tizenkét választókörzetben hét jelöltet az MSZP, hármat az MSZDP, kettőt az MDF jelöl, de mindannyian a három párt közös támogatottjaként szerepelnek majd az őszi önkormányzati választásokon. Polgármesternek Károlyi Attila ügyvédet, MSZP-s önkormányzati képviselőt jelölik.

Hasonló együttműködést jelentett be pénteken az MDF és az MSZP kőbányai szervezete. A két párt közös polgármester-jelöltje Élő Norbert, az MSZP kőbányai szervezetének elnöke. Az MDF és az MSZP Kőbányán közösen indít egyéni képviselőjelölteket, illetve a választási programjukat is összehangolták (erről itt olvashat).

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »