[origo] itthon

100
90

Elmaradt a találkozása az emberekkel Schmittnek, az "emberek emberének"

[origo]|2010. 08. 06., 12:37|Utolsó módosítás:2010. 08. 06., 14:00|

Nem sikerült az emberekkel való találkozása az amúgy nyitottságot ígérő Schmitt Pálnak az államfői beiktatási ünnepségén, miután a viharos időjárás miatt az utolsó pillanatban egy zárt helyre tették át az eredetileg egy térre tervezett rendezvényt. Schmitt a beiktatási beszédében azt mondta, szerinte új alkotmányra van szükség, amelyben szerepelnie kell a keresztény gyökerekre való utalásnak. Orbán Viktor pohárköszöntőjében a legsikeresebb magyar politikusnak nevezte Schmittet.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

JÁTSSZ ONLINE!

Schmitt Pált pénteken iktatták be hivatalába a Sándor-palotában rendezett ünnepségen. A 11 órakor kezdődő ceremónia során körülbelül húsz percig tartott a beiktatási beszéde, amelyben főleg az összefogás fontosságáról és céljairól beszélt. Schmitt egy Wass Albert-idézettel kezdte beszédét, amely a nemzetek újjászületésének fontosságáról szól. "Külön-külön semmik vagyunk, aprócska porszemek, csak együtt lehetünk újra nemzet" - idézett az írótól Schmitt.

Az új elnök beiktatását eredetileg a Sándor-palota előtti téren tervezték tartani, ahova a hivatalos vendégek mellett beengedtek volna egyszerű érdeklődőket is, de a péntek reggeli viharos időjárás miatt az utolsó pillanatban áttették a helyszínt a palota udvarára. Oda az újságírókat sem engedték be, és a téren megjelent néhány tucat érdeklődő sem látott semmit a rendezvényből (amelyet a Magyar Televízió amúgy közvetített).

Többen emiatt panaszkodtak, és csalódottságuknak adtak hangot, amiért az időközben megjavult idő ellenére a rendezvény után sem láthatták Schmittet. Ez a programváltozás azért is kényelmetlen Schmittnek, mert az őt megválasztó Fidesz következetesen az "emberek emberének" hívta, és ő maga is azt ígérte, hogy az átlagemberek felé nyitott államfő akar lenni.

A rendezvényen több száz vendég vett részt, nem jelent meg ugyanakkor Sólyom László előző államfő, aki csütörtökön adta át a hivatalát Schmittnek egy intelem kíséretében.

Schmitt és felesége integet az újságíróknak

Schmitt a beiktatási beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte új alkotmányra van szükség, amelyben szerepelnie kell Magyarország keresztény gyökereinek és utalni kell a Szent Koronára is. Ezzel jelezte, támogatja a kormány alkotmányozási törekvését.

Azt mondta, államfői programot nem hirdet, hanem alkotmányos kötelezettségein túl szeretne részt venni a nemzet felemelkedésében. Személyes célként fogalmazta meg ugyanakkor az anyanyelv védelmét, amely szerinte szükséges a nemzet fennmaradásához. Azt mondta, minden igyekezete arra fog irányulni, hogy megóvja a magyar nyelvet, és azt is céljaként említette, hogy a magyar fiatalok szépen, választékosan beszéljenek.

A sport fontosságára és az életen át tartó tanulásra is felhívta a figyelmet a saját sportmúltjára többször is utaló Schmitt, mert szerinte csak ezek segítségével lehet testben és lélekben erős, gyarapodó a nemzet. Beszéde végén köszönetet mondott családjának, és többször is megemlítette, képesnek tartja magát a köztársaság elnöki teendők ellátására.

Orbán pohárköszöntője

Orbán Viktor pohárköszöntőjében a legsikeresebb magyar politikusnak nevezte Schmitt Pált a beiktatási ünnepség utáni fogadáson - olvasható a kormányfő honlapján. A tudósítás szerint a kormányfő arról beszélt: a teljes tisztelet azért is kijár Schmittnek, mert ő valójában minden magyar embert képvisel, "ő az 'első polgár', aki megtestesít mindent, ami jó bennünk és azt is, ami esendő".

Köszöntőjében Orbán azt kívánta Schmittnek, hogy kellő méltósággal képviselje a magyarok erősségeit és esendőségét. Úgy fogalmazott: az országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált köztársasági elnökké választotta, hiszen az új elnököt hazaszeretet, mások tisztelete, egyenes beszéd, józan ész és csapatszellem jellemzi.

A miniszterelnök kifejtette, Schmitt Pál - aki reményei szerint megmarad "Schmitt Pali" is - egy fantasztikus karrier csúcsára ért, hiszen sportolóként kétszer is a világ tetejére vitte Magyarországot, politikusként pedig a legsikeresebbnek tekinthető nemzetközi színtéren: az Európai Parlamentnek ő volt az első és mindaddig egyetlen magyar alelnöke.

A beiktatásról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatja, míg Schmitt Pálról szóló portrénkat itt találja meg.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »