Magyar Nemzet: Összeolvad az ITD Hungary és a Magyar Turizmus Zrt.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A kormány azt tervezi, hogy egységes szakmai szervezetbe vonja össze a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési Ügynökséget (ITD Hungary), az Agrármarketing Centrumot, illetve a Magyar Turizmus Zrt.-t - olvasható a keddi Magyar Nemzetben. A lap információját megerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára. Becsey Zsolt a lapnak elmondta: az összevonás fő célja, hogy egy új, egységes szakmai szervezet jöjjön létre, amely takarékosabban, ugyanakkor koncentráltabban tud működni. A Magyar Nemzet szerint a három szervezetnek összesen nagyjából hétmilliárd forint a költségvetése. A cikk szerint az összevonásról hivatalos kormánydöntés még nem született, ez őszre várható.