[origo] itthon

100
90

Csalással vádolnak egy kiskunfélegyházi ügyvédnőt

[origo]|2010. 08. 12., 9:12|Utolsó módosítás:2010. 08. 12., 9:20|

Vissza nem fizetett kölcsönök miatt áll bíróság elé egy csalással vádolt kiskunfélegyházi ügyvédnő - írja a Petőfi Népe. A jogász a vád szerint ügyfeleitől és barátaitól kért pénzt, amelyet aztán nem fizetett vissza.

Üzletszerűen elkövetett csalás vádjával állítanak bíróság elé egy kiskunfélegyházi ügyvédnőt - írja a Petőfi Népe internetes kiadása. A lap a vádiratra hivatkozva azt írja, hogy a nő az ügyészség szerint négy embert csapott be tavaly, úgy, hogy pénzt kért tőlük kölcsön, de aztán nem fizette vissza.

Elsőként egy ügyfelétől kért kölcsön 600 ezer forintot, és erről átvételi elismervényt is írtak, amelyben az szerepelt, hogy két hónap múlva visszaadja a pénzt az ügyvédnő, ez azonban azóta sem történt meg - írja a lap.

A jogász kért kölcsön barátaitól is több százezer forintot, és ezeket nem vagy csak részben adta vissza. A Petőfi Népe szerint a vádiratból kiderül az is, hogy az ügyvédnő ellen, egy másik eljárásban vádat emeltek csalás mellett ügyvédi visszaélés miatt is.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Cseke Csilla 90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
    Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen Mi lett Orbán szamarával? Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »