Vádemelést javasol a rendőrség a csepeli kettős gyilkosság ügyében

Vágólapra másolva!
Véget ért a nyomozás a csepeli kettős gyilkosság ügyében, a rendőrség vádemelést javasol. A tavaly januári gyilkosságban egy csepeli iskola igazgatóját és egyik tanárát lőtték le, a gyanúsított az iskola korábbi gazdasági vezetője és biztonsági őre. Az ügy a Fővárosi Főügyéeszséghez kerül.
Vágólapra másolva!

Befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a csepeli kettős emberölés ügyében - közölte a rendőrség. A közlemény szerint a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya befejezte a nyomozást, amely az 53 éves K. Tamás és a 37 éves D. Gábor ellen több emberen elkövetett emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult.

A gyanú szerint K. Tamás és D. Gábor 2009. január 7-én 18 óra 40 perc körül jelent meg Csepelen, egy Széchenyi utcai oktatási intézmény egyik irodájában, azzal a céllal, hogy az iskolaigazgatóval találkozzanak. A megbeszélésen - amely D. Gábor beosztásából történő felfüggesztésről, továbbá K. Tamás felmondásáról és személyes tárgyainak átadásáról folyt - jelen volt az iskola egyik tanára is.

A tárgyalás során K. Tamás egy maroklőfegyverrel több lövéssel megsebesítette az igazgatót és a tanárt, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A cselekményt követően D. Gábor az iskola beltéri kamerarendszerének felvételeit rögzítő számítógépet magához vette és azt elrejtette abból a célból, hogy a felvételek ne juthassanak a hatóság birtokába. A bűncselekményt követően K. Tamás maga is megsérült, amikor is saját kezét lőtte meg.

A rendőrség azt javasolja, hogy emeljenek vádat K. Tamás ellen több emberen elkövetett emberölés miatt. D. Gábor szerintük a gyilkosságokban bűnsegédként vett részt, így ellene is vádemelést javasol a BRFK.

A rendőrség szerint a gyilkosságok hátterében az iskolaigazgató és D. Gábor között kialakult konfliktus állt. Az igazgató szerint ugyanis D. Gábor az iskola gazdasági igazgatójaként, tevékenységének ellátása közben sikkasztott az iskola vagyonából, amelyet az igazgató halála napján jelzett is a rendőrség felé. (A sikkasztási ügyben is folyik külön nyomozás, ezt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya végzi, D. Gábor és az iskola egy másik alkalmazottja, K. Ildikó ellen.)

A rendőrség szerint sikerült bizonyítani azt is, hogy a D. Gáborral együtt a helyszínre érkező K. Tamás, az iskola biztonsági őre a nála lévő pisztollyal lőtte le a sértetteket D. Gábor jelenlétében, majd a helyszínt megváltoztatva igyekeztek az árulkodó bizonyítékoktól megszabadulni. Míg D. Gábor az iskola belső kamerafelvételeit tüntette el, addig K. Tamás megpróbálta a kiérkező rendőröket félrevezetni. Azzal viszont egyikük sem számolt, hogy a megbeszélést a tanár teljes egészében diktafonra rögzíti. Ez a felvétel az egyik legfontosabb bizonyíték, a rendőrség közleménye szerint "visszavonhatatlan és megkérdőjelezhetetlen".

A nyomozás során több mint félszáz tanút hallgattak meg, hét szakértő (orvos-, nyom-, elme-, hemogenetikus-, hangtechnikai-, informatikai- és fegyverszakértő) adott szakvéleményt. K. Tamás nem tett vallomást, D. Gábor pedig ugyan beismerte a történteket, de azzal védekezett, hogy a gyilkosság idején nem volt a szobában, a bizonyítékokat pedig csak K. Tamás fenyegetésére próbálta eltüntetni.

A BRFK a Fővárosi Főügyészségnek küldi meg a nyomozati anyagokat.