Cigaretta miatt ölhette meg barátját két hajdúnánási tini

Vágólapra másolva!
Két tizenévest gyanúsítanak azzal, hogy megölték azt a hajdúnánási középiskolást, akinek holttestét csütörtök este húzták ki a Keleti főcsatornából. A fiúk állítólag cigarettán vesztek össze.
Vágólapra másolva!

Elvágták a nyakát és kést szúrtak a hátába annak a 16 éves fiúnak, akinek a holttestét búvárok emelték ki a Keleti főcsatornából Hajdúnánáson. Az áldozatot és két feltételezett gyilkosát, egy 14 és egy 15 éves fiút a Független Hírügynökség információi szerint sokat látták együtt az utóbbi időben, a tragédia napján, szerda este állítólag a cigarettán vesztek össze. A fiatalok szerdán fürdőzni mentek a Keleti főcsatornához. A később holtan talált fiú azonban nem tért haza. Eltűnését a szülei jelentették, a rendőrség ezután kezdte keresni.

Helyiek szerint az áldozat egy 16 éves fiú, aki a település szakközépiskolájában tanult. Két feltételezett gyilkosa közül a 14 éves fiú szeptemberben nyolcadikos lett volna, míg a másik, egy az áldozat iskolatársa volt.

A holttestet csütörtökön késő este búvárok emelték ki a Keleti főcsatorna vizéből a tiszacsegei híd közelében. Előtte a búvárok és a tűzoltók közösen fésülték át a főcsatorna vizét egy 2-3 kilométeres szakaszon az M3-as autópálya hídja és a tiszacsegei átkelő között.

A rendőrség csütörtökön őrizetbe vette a két fiatalt, akiket gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat is. A rendőrség a jövő hétre ígért bővebb tájékoztatást.