[origo] itthon

100
90

Kikapcsolták az áramot a dunaújvárosi élményfürdőben

Független Hírügynökség|2010. 08. 27., 13:32|Utolsó módosítás:2010. 08. 27., 14:03|

Kikapcsolták az áramot a dunaújvárosi élményfürdőben péntek délelőtt, miután nem tudott megegyezni egymással a tulajdonos bank és az üzemeltető önkormányzat. Az épületben gyógyászati szakrendelések is működnek, amelyeket nem értesítettek előre, pedig egy hirtelen áramkimaradás balesetet is okozhatott volna, és kárt is tehetett volna a nagy értékű készülékekben.

JÁTSSZ ONLINE!

Pénteken reggel kinyitott, majd szinte azonnal bezárt a dunaújvárosi élményfürdő, miután a tulajdonos CIB Bank kikapcsoltatta az áramot az épületben. A bank azt követően döntött így, hogy továbbra sem született megállapodás közte és az üzemeltető önkormányzat között.

2006 augusztusában határozott az önkormányzat arról, hogy lízingszerződésben építi meg a fürdőt. A kivitelezést a CIB bank végezte. Az építés elhúzódott, 2007 helyett 2009 novemberében nyílt meg a komplexum. A projekt 3.4 milliárdosnak indult, a kivitelezés végén azonban mintegy kilencszáz millióval több pénzt szeretne a CIB, ezt nem tartja indokoltnak a város. Hónapok óta tárgyalnak a megegyezésről, az üzemeltető önkormányzat ugyanis nem vette át a fürdőt.

Az élményfürdőben a kórház nyolc szakrendelése is működik. Péntek reggel is megkezdődtek a rendelések. A kórház azonban hivatalos értesítést nem kapott az áram kikapcsolásáról, informális csatornákon jutott el hozzá a hír, pedig áramkimaradáskor a gépek akár kárt is tehetnek a betegekben, és a nagy értékű berendezések tönkremehetnek - mondta Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója. A főigazgató hozzátette: nincs sürgősségi ellátás az épületben, de amíg nincs áram, addig szünetelnek az olyan szakrendelések, mint például az ortopédia vagy a rehabilitáció. Bejelentést tett az ÁNTSZ-nek, és abban bízik, hogy a hatóság visszakapcsoltathatja az áramot.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »