Több éves emberi maradványokat talált egy horgász egy kiskunsági csatornában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy emberi test maradványait találta meg egy horgász a Kunszentmiklós határában található csatornában - közölte a rendőrség szombaton. A medencecsontot, lábszárat és cipőt a Bangó és a 30-as csatorna találkozásánál, a horgászhely takarítása közben találta a horgász a vízben - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a halott 1-2 éve lehetett a csatornában. A holttest neme, valamint a halál beálltának időpontja, körülménye a helyszínen nem megállapítható, de a ruhamaradványok alapján feltehetően egy férfi volt - közölte a rendőrség. Bűncselekményre, idegenkezűségre utaló adat, körülmény nem merült fel.