[origo] itthon
Budapesten maradtak a visszatartott repülő gyanúsnak talált utasai
Visnovitz Péter|2010. 08. 30., 12:07|Utolsó módosítás:2010. 08. 30., 12:21|Nem szálltak vissza a gyanúsnak tartott utasok arra a repülőgépre, amely biztonsági kockázat miatt 5 órán át vesztegelt vasárnap Ferihegyen. A Hollandiába tartó géphez az után hívtak tűzszerészeket, hogy négy utas "nem megfelelő tartalmú" beszélgetése felkeltette az utasok figyelmét - közölte a légitársaság. A rendőrség által elvezetett utasokat a Wizzair kommunikációs igazgatója szerint visszatartották kihallgatásra, a rendőrség azonban nem hajlandó elárulni, hogy mi történt velük.

JÁTSSZ ONLINE!
Nem jutottak vissza a gyanúsnak tartott utasok arra a vasárnap este Budapestről Eindhovenbe tartó repülőgépre, amelyet biztonsági vizsgálat tartott vissza a Ferihegyi reptéren - közölte hétfőn a WizzAir kommunikációs igazgatója. Dankovics Attila az [origo]-nak azt mondta, hogy a négy gyanúsnak ítélt utast a rendőrség vezette el a repülőről, és tudomása szerint "visszatartották őket kihallgatásra", a járat pedig végül nélkülük hagyta el a Ferihegyi repülőteret.
Vasárnap a légitársaság gépe több mint 5 órát vesztegelt a reptéren, miután a rendőrség szerint a "légi közlekedés védelmét veszélyeztető" körülmény merült fel. A gépet kiürítették, az utasokat és a csomagokat tűzszerészek segítségével vizsgálták át, de a rendőrök vasárnapi tájékoztatása szerint az átvizsgálás végül "negatív eredménnyel zárult" (a gép átvizsgálásáról vasárnap esti cikkünkben részletesen is olvashat).
Dankovics Attila az [origo]-nak azt mondta, hogy a gép kapitánya négy gyanúsan viselkedő utas miatt kérte a biztonsági szolgálat közbelépését. A kommunikációs igazgató szerint az utasok "nem megfelelő tartalmú beszélgetéseket folytattak", ami egy-két utasnak felkeltette a figyelmét, és jelentették azt a kapitánynak.
Az utasok a gép személyzete szerint is gyanúsan, "nem átlagos módon" viselkedtek - tette hozzá, de hogy pontosan mi volt gyanúsa viselkedésükben, azt nem árulta el. "Nem szeretnék benyomásokat tolmácsolni, de a személyzet úgy ítélte meg, hogy a gyanús személyek nem úgy viselkedik, mint egy teljesen normális utas" - fogalmazott.
A légitársaság kommunikációs igazgatója szerint az először gyanúsnak talált 3 utas mellett egy negyediket is elvittek a rendőrök, ezeknek az embereknek a csomagjait is eltávolították a gépről. A tűzszerészek minden egyes feladott csomagot és kézipoggyászt újra átvizsgáltak, és az összes utasnak újra át kellett haladnia az ellenőrző kapukon.
A rendőrség hallgat
Hogy mi történt a repülőgépről elvezetett gyanús utasokkal, azt egyelőre nem lehet tudni, a rendőrség ugyanis nem kommentálja a róluk szóló értesüléseket. Az [origo] megkereste Horváth Katalin Fannit, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szóvivőjét, ő azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a kihallgatás tényét, és arról sem volt hajlandó nyilatkozni, hogy őrizetbe vették-e vagy elengedték-e a gyanús utasokat.
A szóvivő hétfőn délben azt közölte, hogy továbbra is tart a nyomozás és az adatgyűjtés az ügyben, és csak akkor adnak tájékoztatást, ha az már nem veszélyezteti az eljárás érdekeit. Emiatt nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy számíthatnak-e bármilyen büntetésre a gyanús utasok akkor is, ha nem jelentettek veszélyt a gépre, és csak néhány rossz szót beszéltek egymással.
Ez volt az első eset
Dankovics Attila az [origo]-nak azt mondta, hogy a vasárnapihoz hasonló helyzetekben a gép kapitányának nem csak joga, de kötelessége is lépéseket tenni az utasok biztonsága érdekében. Az [origo]-nak a rendőrség is megerősítette, hogy a gép kapitánya saját hatáskörben döntött úgy, hogy rendőri intézkedést kér. A kommunikációs igazgató szerint viszonylag ritkán fordul elő ilyen biztonsági helyzet: a Wizzair járatain Budapesten ez volt az első ilyen eset - mondta.
Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője vasárnap este az [origo]-nak azt mondta, hogy hasonló biztonsági riasztás körülbelül havonta fordul elő Ferihegyen, hétfőn azonban már úgy fogalmazott, hogy "évente többször" van ilyenre példa. Hardy nem tudta megmondani, milyen szintű biztonsági riasztásnak számít a vasárnapi esemény, mivel szerinte a biztonsági procedúrákat nem sorolják fokozatokba. "Nincs zöld, sárga vagy piros riasztás, különböző sztenderd biztonsági eljárások vannak különböző veszélyhelyzetekre és eseményekre" - fogalmazott, példaként említve az ittas utasokat, beteg vagy lemaradó utasokat mint leggyakoribb eseteket.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?